Amikor Jézus egy alkalommal a  templomban tanított, ezt a kérdést  vetette
  fel: "Hogyan  mondhatják az  írástudók,  hogy a  Messiás Dávidnak  a  fia?
  Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz:
  Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet. Ha  tehát
  maga Dávid a Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?" A  nagy
  népsokaság szívesen hallgatta Jézust.
  Mk 12,35-37

  Elmélkedés:

  Jézus korában  elterjed  vélekedés  volt, hogy  a  Messiás  Dávid  királyi
  házának  leszármazottja  lesz,  aki   megszabadítja  a  népet  az   idegen
  elnyomástól.

Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd
vagyok, és alázatos szívű. (Mt 11,29)

 

 

Egy vidéki vásárban láttam két csodálatos ökröt és a gondozójukat munka
közben. Ez a fiatalember borjúkoruktól nevelte az ökröket, és
megszámlálhatatlan órákat töltött a kiképzésükkel. Különös kötődést
éreztem a gondozó és a csapata között.
A legtöbb ökörfogatot két gondozó irányítja, mert az állatok többsége
olyan izgatott, hogy már azelőtt húzni kezdenek, még mielőtt a terhet
rájuk erősítenék.

Abban az  időben egy  írástudó  megkérdezte Jézustól:  "Melyik az  első  a
  parancsok közül?" Jézus így válaszolt: "Ez az első: Halld, Izrael! Az  Úr,
  a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
  teljes lelkedből, teljes  elmédből és  minden erődből!  A második  hasonló
  ehhez:  Szeresd  felebarátodat,  mint  önmagadat!  Ezeknél  nincs  nagyobb
  parancsolat."
  Az írástudó erre azt válaszolta: "Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő  az
  Egyetlen, és  hogy  rajta kívül  nincs  más.

Nem fogyott el irgalma: minden reggel meg-megújul. Nagy a te hűséged!
(JSir 3,22-23)

 

 

Gyerekkoromban néha a nagymamám jött vigyázni rám. Emlékszem egy
alkalomra, amikor feküdtem az ágyban, és sírtam utána. Sírva
lábujjhegyen a nappaliba mentem, és ott találtam, amint a kandalló
előtt ült. Meglepődött, amiért olyan szomorú voltam, és biztosított
róla, hogy nem ment sehova, és továbbra is vigyázni fog rám.
Megnyugodtam, és alvásra készen visszamentem az ágyba.

A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon, úgy, hogy tanítsátok
egymást teljes bölcsességgel. (Kol 3,16)

 

 

A 20. század több mint felét metodista lelkipásztori szolgálattal
töltöttem. Bármikor megtudtam, hogy egy gyülekezeti tag vagy barát
kórházban vagy börtönben van, a kocsimba ugrottam, és meglátogattam.
Amikor közgyűlést hívtak össze valami igazságtalanság orvoslására,
mindig aktív résztvevő voltam.
Az elmúlt években egy betegség miatt, amely a lábamat és lábfejemet
érinti, nem tudok vezetni.

Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs
  feltámadás. Megkérdezték  őt:  "Mester!  Mózes  megírta  nekünk,  hogy  ha
  valakinek a  testvére meghal  és gyermek  nélkül hagyja  hátra  feleségét,
  akkor  a  testvér  vegye  el  annak  a  feleségét,  és  támasszon   utódot
  testvérének. Volt egyszer hét testvér.  Az első feleséget vett magának  és
  meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is
  meghalt, és  nem  hagyott  utódot.

Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta,
az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve! (Jób 1,21)

 

 

Amerikai utazásommal kapcsolatos örömömet és izgalmamat az aggodalom
homályosította el. Két feladott poggyászom elveszett. Nyomasztó volt,
és az aggódás rabja kezdtem lenni, ami egészségtelen volt rám és a
körülöttem lévőkre nézve is.
Ekkor Jób fenti szavai jutottak eszembe. Jób elvesztette minden értékes
javát és a családját is.

Egyszer néhány farizeust  és Heródes-párti embert  küldtek Jézushoz,  hogy
  szaván fogják  őt.  Azok  odamentek  hozzá,  és  megszólították:  "Mester,
  tudjuk, hogy  igazmondó vagy.  Nem befolyásol  a mások  véleménye, és  nem
  nézed az emberek  személyét, hanem  az igazsághoz híven  tanítod az  Isten
  útját. Szabad-e adót fizetni  a császárnak, vagy  nem? Fizessünk, vagy  ne
  fizessünk?" Jézus  azonban  átlátott  álnokságukon, és  ezért  így  szólt:
  "Miért akartok tőrbe csalni?

Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem
az én utaim - így szól az Úr. (Ézs 55,8)

 

 

Ahogy régi kacatjaimat pakoltam, ráakadtam egy kis könyvecskére, amibe
régen az imáimat és kéréseimet írtam le. Nagy kíváncsisággal fogtam
bele olvasásába. Rengeteg kérésem teljesült, de néhány nem. Számos
ember már meghalt, akiért imádkoztam. Pár név pedig teljesen a homályba
tűnt.
Egy imakérés nagyon megragadta a figyelmemet, ami egy testvérre
vonatkozott, aki a tengerentúlon szeretett volna csatlakozni a
családjához.

  Jézus a szenvedését  megelőző napokban példabeszédekben  kezdett szólni  a
  főpapokhoz és a nép elöljáróihoz:  Egy ember szőlőt ültetett.  Bekerítette
  sövénnyel; pincét is ásott,  meg őrtornyot is  épített benne. Aztán  bérbe
  adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
  Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját,  hogy
  beszedje a  szőlő  terméséből neki  járó  részt. Ezek  azonban  nekiestek,
  megverték, és üres  kézzel elkergették.