Ég polgárai, halljatok
és figyeljetek, angyalok!
Én kérlek, ki e bánatok
völgyében számüzött vagyok.

Ti örök örömök között,
én pedig szegény számüzött;
ebből kell megbecsülnötök:
csoda-e hogyha így nyögök?

Sokáig élni idelenn
s Krisztust nem látni sohasem:
fáj a léleknek végtelen,
kit Érte lankaszt szerelem.

S mint délben aggódó ara:
kérdi mátkája hol marad,
kihez misztikus szín alatt
e távolból is hű maradt?

Hit, remény, s tiszta szeretet
kérdik Jézust, hová siet?
„Rabbi, hol a ház, mely tied?
Miért tész úgy, mint ki  messze megy?”

„Hogy tőled így távolodok,
ne sírj, óh lélek, ne zokogj!
Ama honba küldd sóhajod,
hová előtted indulok!

Vigaszod támaszom legyen,
cseppenkint hulló kegyelem,
társaidtól segedelem
s hogy kínod égi bért terem.

Én az Atyához fölmegyek
s Szentlelkem küldöm el neked
hogy benne, mint bennem,

szived  viduljon, míg jársz föld felett.”