Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek.


Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel üdvösségemre.

Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra.

Talán nem született erre a világra olyan ember, aki - főleg fiatal korában - ne gondolta volna végig az örökké élés lehetőségét.

Mindaddig él az emberben ez a vágy, amíg a szülői védettség állapotából kijutva, el nem kezdi kapni az élettől a kisebb nagyobb pofonokat.

S ha az öregedés ösvényén haladva, olykor eszébe is jut ez a hajdani vágy, egyre inkább kezdi úgy érezni, hogy ezen ifjúkori álom egyre elérhetetlenebb.

Végül beletörődve sorsába, „örül”, ha nem kínok sokasága közt hal meg, s feladja önnön vágyát, az örökké élés lehetőségét.

Maga Jézus Krisztus is imádkozott és tanította az embereket imádkozni. Nem követheti Krisztust az, aki nem imádkozik Istenhez.

 
Bemegyek a templomba, letérdelek az Oltáriszentség elé, elmondom örömömet, bánatomat, majd egy kicsit imádkozom. 

Jézus rám mosolyog, majd így szól: 

- Úgy örülök, hogy betértél hozzám! Annyira vártam, hogy valakivel beszélgethessek egy kicsit. 

- Mi bánt Téged Istenem?  Jézus ezt válaszolja: 

- Úgy örülök, hogy valakit érdekel, mi van Velem. . Egész nap kint Vagyok az Oltáron és várom, hogy valaki bejöjjön Hozzám. Olyan szívesen elbeszélgetnék minden emberrel.

Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.

A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Vajon milyen lehet egy porszemnek lenni,
Tömegtelen testtel a szélben peregni,
Nap fényét ha rád süt ezer tűre szelni,
Lassan földre hullva az út porába veszni?

Vajon milyen lehet kis bogárnak lenni,
A lámpa fényburkát körbekeringeni,
Az izzó forró szálát fél arcoddal lesni,
Burkának koppanva életed veszteni?

Vajon milyen lehet falevélnek lenni,
Tavasszal születni, az Ősszel elmenni,
Sárgultan, vöröslőn fádról leperegni,
A puha földre érve eltemetve lenni?

Vajon milyen lehet kis virágnak lenni,
Bimbó fejed büszkén az égre emelni,
Szíved nektárjával méheket etetni,
Szirmaid hullajtva a halálba menni?

Nem az az erős, aki még soha nem aludt el sírva,
Hanem ki könnyes szemekkel, a nehéz napokat kibírja,
Nem az az erős, aki még egyszer sem bukott el,
Hanem ki ezredjére is feláll, s tudja, hogy küzdenie kell,
Nem az az erős, ki még nem kapott pofont sem,
Hanem ki az ütések ellenére is, boldogul az Életben,
Eleshetünk százszor, de mindig kell találni kiutat,
Még akkor is, ha a sors nehéz és rögös utakat mutat,
Nem az az erős, ki mindig bátor és nincs benne félelem,
Hanem ki azt mondja, minden rossz ellenére: Boldog lesz az Életem.

Hallgass szíved hangjára,

és eljutsz oda, ahova a szíved visz.

A szíved hangja ugyanis nem csak pillanatnyi véleményed,

nem is csupán szeszélyes hangulatod

vagy néha szilaj, megszelidíthetetlen érzelmeid keveréke,

amely benned kitombolni akarja magát.

Szíved hangja egy benned rejlő mély isteni eredetű tudás,

amely megmondja Neked,

mit kell tenned, illetve mit nem szabad megtenned.

Szíved hangja a Te belső szemed,

a Te tiszta, romlatlan tekinteted,

csodás jövőbelátásod,

amellyel a sikert és a kudarcot,

a jót és a rosszat előre látod.