Talán nem született erre a világra olyan ember, aki - főleg fiatal korában - ne gondolta volna végig az örökké élés lehetőségét.

Mindaddig él az emberben ez a vágy, amíg a szülői védettség állapotából kijutva, el nem kezdi kapni az élettől a kisebb nagyobb pofonokat.

S ha az öregedés ösvényén haladva, olykor eszébe is jut ez a hajdani vágy, egyre inkább kezdi úgy érezni, hogy ezen ifjúkori álom egyre elérhetetlenebb.

Végül beletörődve sorsába, „örül”, ha nem kínok sokasága közt hal meg, s feladja önnön vágyát, az örökké élés lehetőségét.

Amióta a világ fennáll, mindig voltak kutakodó alkimisták, akik az egész földi életüket arra áldozták, hogy megtalálják az örök-élet titkát, az élet elixírt, melyet ha az ember bevesz, örök életet nyer. Napjainkban is folytatódik ez a kutakodás, melyről a híradásokon keresztül értesülünk, miszerint ez, vagy az az orvosi kutató csoport, ilyen, vagy olyan tudományos kísérlet eredménye által az emberi élet meghosszabbítható.

Csak arról feledkeznek meg, hogy ez a hosszabbítás, néhány évnél nem lehet több.

Mert Isten kijelentette a Mózes első könyve 6. részének 3. versében, hogy „Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test. Legyen az életkora százhúsz esztendő.”  

S hol vagyunk még e 120-tól is, nemhogy az öröktől?

A probléma gyökere abban rejlik, és azt nem vesszük figyelembe, hogy az ember kezdettől fogva jobban szereti a halált, mint az életet.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a bűnbeeséskor, Isten határozott figyelmeztetése ellenére, („...a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod”.) „beleharapott” a halált jelentő „gyümölcsbe”.

Ugyanis, ha Éva jobban szerette volna az életet (S az az élet akkor még örök-élet volt), nem harapott volna bele. Nos, ez a „félreharapás” hozta meg nekünk a halált. Attól a pillanattól kezdve nem létezik a világegyetemben olyan anyag, amely örökké tartana, ne enyészne el.

A különbség csak annyi, hogy az egyik anyag előbb, a másik később enyészik el. S mivel a mi testünk anyaga is a kozmosz anyagából, kozmikus porból (megformálta az Úr Isten az embert a föld porából) 1Mózes 2:7(a Biblia a „föld” szó alatt a teljes világegyetemet érti) tevődik össze, következésképen nem is lehet örök életű. Igen ám, de sokan megfeledkeznek arról a bibliai igehelyről, hogy ”...az Úr Isten...az élet leheletét lehelte (az ember) orrába”.

Nos, ha van is örök-élet, (márpedig van,) azt nem azzal a múlandó anyagi testünkkel érzékeljük, hanem ez utóbbival a belénk lehelt lelkünkkel.

S ezen a ponton léphetne be az emberi agyakba az Istennek az a kijelentése, miszerint: a bennünk lévő léleknek van lehetősége megélni és főleg megtapasztalni az örök-élet valóságát, (ugyanis az nem anyagi).

S ezt pedig nem a tudományos kísérletek műhelyeiben kellene keresni, hanem annál a Valóságnál, aki ezt képes volt nekünk adni, belénk helyezni.

Ám az örök-életre jutáshoz a bennünk lévő lélek csak egy segédeszköz, amelynek segítségével ráérezhetünk a Szentháromság Istennek harmadik személyére, a Szentlélek Istenre.

És ez az a Valaki, aki megadhatja nekünk a valóságosan örökké tartó életet. Ezt a Szentlelket pedig kizárólag a Szentháromság Isten második személye, Jézus Krisztus által kaphatjuk meg. Ennek pedig egy mérhetetlenül egyszerű, de annál járhatóbb útja van.

Mégpedig a szívünkből jövő bűnbánat és a Jézus Krisztustól való imádságban történő kérés, miszerint: járjon közben a Szentháromság Isten első személyénél az Atya Istennél, hogy bocsássa meg bűneinket és ajándékozzon meg bennünket az Ő Szentlelkével, s általa az örök-élettel.

Nos, mire vársz? Tényleg azt hiszed, hogy Isten teremtménye, az ember képes „feltalálni” az Isten tulajdonában lévő örök-élet lehetőségét?

Vagy inkább hajlandó leszel ezek után kísérletet tenni arra, hogy Isten könyörületes kegyelmét elkérd?

Mert hidd el, csak így kaphatod meg az emberiség által hőn áhított

ÖRÖK-ÉLETET.