Fáj, hogy nem szólhatok.
Bár mondtam volna ezernyi szép gondolatot,
Mégis itt ülök szavaim börtönébe zárva,
Süket csendet hallgatok.

Fáj, mert adni vágytam,
Helyette most én kapok.
Mégsem bánom már, hogy így lett,
Hisz oly gyakran hiába szólalok.

Mert az igaz fohász nem az ajkakon,
Benn a szívben fakad.
Nem száll tova szavakon,
Örökre bensőm kincse marad.

Szállni tanul a lelkem,
Szólni a szám,
Közben a csend néma szárnyain
Az Úrhoz talál imám

Nem a csodákért és víziókért kérlek Téged, Uram,
hanem a hétköznapok erejéért.
Taníts engem a kis lépések művészetére.

Tégy engem leleményessé és találékonnyá,
hogy a mindennapok sokféleségében
időben megőrizhessem azokat az ismereteket
és tapasztalatokat, amelyekért megszenvedtem.

Tégy engem ügyessé a jó időbeosztásban.
Ajándékozz nekem finom érzéket ahhoz,
hogy felismerjem, mi első és mi másodrangú.

Adj nekem erőt a fegyelemhez és mértékhez,
hogy ne csak úgy átcsússzak az életen,
hanem hogy a napokat okosan beosszam,
figyelve a váratlan örömökre és csúcspontokra,
és legalább arra, hogy újra időt találjak
egy kulturális kikapcsolódásra.

Engedd felismernem, hogy az álmok
nem segítenek át sem múlton, sem jövőn.
Segíts hozzá, hogy a következőket
a lehető legjobban tegyem meg,
és a mostani órát legfontosabbként ismerjem fel.

Óvj meg attól a naiv hittől,
hogy az életben mindennek simán kell mennie.
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel,
hogy a nehézségek, a csapások, a sikertelenségek
és a visszaesések magától értetődő ráadásai az életnek,
amik által növekszünk és érünk.

(Antoine de Saint-Exupéry)

Ha a világból semmit sem értesz,
hogy mikor, kegyetlen vagy jó.
És nem tudod elmondani a bajod senkinek...
Keress fel engem és mondd el nekem hisz...

Ha szíved már megterhelt lett a gondoktól,
És ha már segítségre szorulsz,
és magadtól nem boldogulsz.
Keress fel engem, én segítséget nyújthatok, hisz...

Ha nagyon vagy kicsit is fáj már az élet,
És a félelem teljesen erőt vett rajtad,
Nem kell félned, mert az megölheti lényed...
Keress fel engem, mert én megvédelek téged, hisz...

Ha úgy érzed, nem szeret már senki,
És ha úgy érzed egyedül vagy,
Ha már nem vesznek észre...
Keress fel engem, és akkor nem leszel magányos...
Keress fel engem hisz én igaz barát vagyok és
Szeretlek Téged.

" Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.

Ez a könyv az örök törvény,
Királyon lánc, rabon napfény,
Tévelygőnek hívó harang,
Roskadónak testvéri hang.
Elhagyottnak galambbúgás,
Viharvertnek ereszet,
Haldoklónak angyalsúgás:
Ne félj: fogd a kezemet;

Gyermeknek is: Mily szép rege.
Bölcsnek: Rejtelmek tengere!
Fal, s túl rajta élő hangok,
Köd, s benn zengő hárfák, lantok.

A bizalom nem csak egy szó,
Mit kimondani is nehéz,
A bizalom egy törékeny kincs,
Mi nagyon könnyen odavész.
A bizalom egy hosszú út,
Melyen mi is végigmegyünk,
S, hogy nehéz lesz-e járni rajta
Attól is függ, mi mit teszünk.
A bizalom a legnagyobb díj
Mit másoktól kaphatunk,
S bizony e ritka kincsért sokszor
Nagy árat adunk.
A bizalom az egyetlen út
Egy másik ember szívébe,
S csak akkor tudjuk mennyit ér
Ha már mindennek vége.
A bizalom egy fájdalmas érzés
Mert bízni csak szeretve tudunk,
S e szeretetben a legszebb az
Ha a másiktól bizalmat kapunk..

KORMORÁN Együttes dala

Szeretlek, csak szeretlek
A mennyben és a földön is legyen szent a te neved
Mint mindennapi kenyerünket úgy add magad nekem most és máskor is
Jöjjön el az én országom ahol szerethetlek téged
Hiába szeretsz mást és ő is akar téged
Legyen meg az akaratod itt lent a földön
Mert én szeretlek akkor is ha már nincs miért
Ha már nem kell senki görcse
Ha már tudják, ha már tudhatják mások is én belehalok tudom
De még is de még akkor is mert szeretni kell lemondva
Szeretni kell várva összekulcsolt testek izzadt nyomorával
Pedig jó lenne úgy ahogy én szeretném
Jó volna úgy ahogy szeretnéd még
Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba
Ne álljunk a gödör szélén tehetetlen, sírva
Megfogok halni és nem értettél meg semmit
Megfogok halni és nem tudtam adni
Nem tudtam csak ennyit
Nem tudtam mondani amit kellett volna
Csak élni akartam s játszani, játszani nem félni
Játszani neked a reggelt a nap első sugarával
Reggelire melyet ágyba hozok annak
Ki kedvesen eljátssza ahogy földön úgy a mennyben is
Te mást szeretsz én Téged
Hogy engem fogsz szeretni sohase ígérted
Te nekem vagy, de ugyanúgy másnak
Krisztusnak jó vagyok de bohócnak gyáva
Messze vagy de legyek bárhol is szeretlek
Csak szeretlek akkor is még akkor is
Szeress vigyázva, ne szeress bántva
Szeress mert a látszatnak könny lesz egyszer ára
Borzas szerelmünket kifésülik újra
Hogyan jutunk a semmiből a mindeneken túlra
ÁMEN

Imádság:

Szívembe hintetted bűnbánat szikráját,
S én kérlek Uram, szíts belőle máglyát.
Égesd ki szívemből vágyát a bűnnek,
Eztán megmaradjak szeretetben hűnek.
Arra vezesd utam, ahol jót tehetek,
Ezáltal Tenéked jó szolgád lehetek.
Öröm a szívemnek, lelkemnek jutalom,
Hogy gyarló fejemre ily nagy az irgalom.
Áldassék a neved mindenségnek Ura,
Hogy nem zárult reám pokolnak kapuja,
A bűnös emberre irgalommal nézel,
És ha feléd fordul, megtöltöd reménnyel.

Hogyha én lennék a fény a bánatok útján,
Mindig felvillantanék egy kicsi reményt,
Mindig arra indulnék, ahol épp várnak,
Mindig megvigasztalnám a sok szegényt.

Hogyha én lennék a fény a sötétség mellett,
Mindig megmutatnám azt, hogy merre az út,
Mindig világítanék, hogy mindenki lásson,
Mindig felvidítanám a szomorút.

Kérdezem a napsugártól:
Miért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az éjszakától,
De válasz nélkül maradok én.

Hogyha én lennék a fény, csak délelőtt volna,
Mindig elmulasztanám a többi időt.
Hogyha én lennék a fény, a sok virág nyílna,
Lassan elfeledtetném, mi volt azelőtt.

Kérdezem a napsugártól:
Miért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az éjszakától,
De válasz nélkül maradok én.

Kérdezem a kék hegyektől:
Miért nem lehetek én a fény?
Kérdezem a tengerektől,
De válasz nélkül maradok én.

Kérdezem a messzeségtől:
Miért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az emberektől,
De válasz nélkül maradok én.

Istennel egyedül

A munkától fáradt két kezed
Amikor már este megpihen,
Amikor már lassan megtisztul
A világ zajától a lelked,
A szíved is egyre csendesül,
Maradj az Istennel egyedül!

Ha földi kísértés vesz körül,
És érzed, gyenge vagy megállni,
Szívedből szeretnéd a sátánt,
A vétket örökre kizárni,
S a lelked a bűntől menekül:
Maradj az Istennel egyedül!

Ha nehéz a kereszt, mit hordasz,
Ha nincs már erőd, és nincs hited,
Ha csordultig tele bánattal
És keserűséggel a szíved,
S az élet terhe rád nehezül:
Maradj az Istennel egyedül!

Vigyázz!

Ne keress földön rangot hírnevet,
Ne keress pénzben örök örömet
Ne vesd bizalmad múló dolgokba,
Ne építs palotát a homokra.

Mert jön a vihar jön a végveszély,
Amit szereztél, elhordja a szél.
Egyedül maradsz segítség nélkül,
Szívedre a keserv, a bánat ül.

S ha az ítélőbíró meg jelen hogy fölötted ítéletet tegyen,
Az ítélő előtt remegve állsz,de kegyelmet,
Akkor már nem találsz.

Vigyázz!

Szerezz a földön lelki kincseket,
Jézusban keress örök örömet
Utad mennybe legyen irányítva
Építs hittel az örök kősziklára
Jézus legyen örök eszményképed
Akkor a végső nap bátran jöhet.