Pió atya Magyarországról szóló próféciája

�Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

Egy őszi hideg, szeles, késő  délután,
Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán .
Magányos volt és hideg a szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette.
Kigyúltak már az utcai fények,
S erősebben fújtak a fagyos szelek,
Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta .
Kopott vas-kapujához érve,
Zsebében kulcsát keresgélte.
Megtalálta, elővette ám leejtette,
Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsát felvegye,
S akkor, a kerítés tövében előbújó kis virágot észre vette.

Áldott jó Istenem!

Megköszönöm Neked azt a nagy kegyelmet,
azt a szeretetet, amivel tartottad kicsiny életemet.

Őszbe fordult az év, hullnak a virágok.
Hervadnak a szívemben  a megálmodott álmok.

Vágyakat söpörget  bennem az őszi szél,
szétszórja, elfújja: a vágy csak ennyit ér.

Ami mögöttem van, hadd legyen kár, szemét,
Ami előttem van: legyen minden Tiéd!

Kegyelmed boruljon utam hajlatára,
a nappalaimra és az éjszakámra.

Havas téli napon melegítsen Igéd,
a téli csend bennem bontsa ki szépségét.

Nagyanyáink még jól tudták, hogy megfázásra, fejfájásra, lázra, köhögésre, sérülésekre milyen természet adta gyógyírhez nyúljanak a bajok enyhítésére. Nekik még megvoltak a jól bevált házi-receptjeik (példáula a kamilla, a borsmenta vagy a hársfa virágzata mind a mai napig elismert háziszerek), amelyek valósággal féltve őrzött kincsek voltak. Alkalmazásuk, ismeretük apáról fiúra szállt.
A természetes anyagokkal történő gyógyítást, kezelést ezt követően felváltották és kiszorították a törzskönyvezett gyógyszerek.

AZ ARADI TIZENHÁROM

Döbbenet volt az ország lelke akkor,
Egyetlen sóhaj morajlott tova,
Mint vészes rianás, gáttörő tavaszkor,
Úgy dübörgött Kossuth nagy kora.
Vijjongva szállt a zord halálmadár,
Mint pokolból szabadult szörnyű rém:
Sötétség lett urrá e szent hazán,
Mert Világosnál kialudott a fény.
Egy jajszó sikoltott a honfiszájon_
Az aradi Tizenhárom!....

Az Óriás, ki lelke tűzborával
Tizmillió magyart harci lázba vert,
Lángajkára fagyott utolsó dalával
Már Mars hadisten kebelén pihent...