Egy őszi hideg, szeles, késő  délután,
Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán .
Magányos volt és hideg a szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette.
Kigyúltak már az utcai fények,
S erősebben fújtak a fagyos szelek,
Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta .
Kopott vas-kapujához érve,
Zsebében kulcsát keresgélte.
Megtalálta, elővette ám leejtette,
Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsát felvegye,
S akkor, a kerítés tövében előbújó kis virágot észre vette.
- Mindenhol csak a gazok nőnek, mormolta félhangosan,
A szomszéd kislány rászólt, szeretettel nem haragosan.
- Bácsi kérem , azt a virágot neked én ültettem!
A férfi a vállát rándítva mondta - én ilyet nem kértem.
Azzal bement a fűtetlen hideg házába,
Kopott kabátját hanyagul ledobva,
Kályhájába tűzet rakva,
Kavargott benne a kislány mondata,
- Minek nekem virág? - mormogta.
Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,
Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe.
- Virágot nekem? Nekem ? Nekem ültette!
Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette,
Kiment , s a kis virágot óvatosan a földből kivette.
A házba bevitte és gondosan elültette.
Másnap mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak,
Odakinn , mosolytalanul bólintott a kislánynak.
A kislány szelíden szólt, s rámosolygott :
- Látom bácsi, bevitted a Virágot!
- Be - válaszolta, majd elballagott.

Este sietett haza , mert tudta, már nincs egyedül,
Várja a kis virág, mely ablakában ül.
A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott,
A férfi boldog lett, hisz színével a szürkeségbe napot lopott.
Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette,
Hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról és kosarába tette.
Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,
Órájára pillantott párszor és várt és várt , de hiába.
Este nem is haza sietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett.
Idős néni jött elébe. - Jó estét, a kislányt keresem a szomszédból vagyok.
- A kislány beteg lett , kórházba van. - mondta a nénike - nagymamája
vagyok!
A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett.
Hová? - hová? - szólt egy nővér. - Egy kislányt keresek, ma beteg lett.
- Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.
Hazafelé, koszorút köttetett, hatalmasat, színes , tarka virágokból.
Eljött a nap! Logó orral felvette fekete öltönyét, a csokit is elővette
táskájából.
Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.
Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, a csokit és a szirmot
beledobta.
- Köszönöm! - összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően
mondta.
Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra.

-  Köszönöm! - csak ezt az egy szót mormolta.
Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette,
A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára, könnyezve elültette.
- KÖSZÖNÖM! Ezt a virágot tőled kaptam, - Látod ?

- Most ezt visszaadtam, már tudom, megtanultam. . . .
*HOGY NÉHA MEG KELL ÁLLNI, MÁSOKKAL IS TÖRŐDNI!!!!*