Boldog Nőnapot kívánok én is magunknak!

Mit írhatnék
nőnapra, hisz én is nő vagyok.
A sorsom tapasztalom, lelkem köveit dobálom,
Hagyom mögöttem mindazt, ami nem fontos.
Próbálom súlytalansággal megélni a minden-napot,
Hagyva alakuljon mindaz, ami nem én vagyok.
Látom a tavasz hírnökét, szemem simít fát, virágot,
Élvezem a friss levegőt, a korábban felkelő napot,
Unokáimat, kiáltják: Szeretlek nagyi, s én is őket nagyon.

De írhatnék
Arról, ami félelem bennem, a görcsökről, amit feltörni sem hagyok,
A bizonytalan jövőről, a kétséges holnapról,
Kedveseim elvesztéséről, a kiszámíthatatlan dolgokról,
Az összeomlani készülő családokról, gazdaságról,
A tehetetlenségben tartó folyamatokról.

Írhatnék
Talán jóról,
Változásról,
Valósággá nem válható fikciókról.

Írok másról,
Ami az eszembe jut, ha azokra a nőkre gondolok,
Kiktől praktikusan, józanul gondolkodni tanulhattok.
Ha lehetőségük lenne, okosan hoznának sok új fordulatot.
Elkezdve azt kicsiben, téve a JÓT, ahogy teszik ezt otthon,
Aztán tovább, széles látókörrel megmutatva, hogy jól lássatok,
Tennének érte, hogy minden tekintetben jobb irányába változtassatok.
Amit a férfiak a világban elrontottak, velük mind-mind helyrehozhatnátok.
Az életterünk javulásában másképp nem bízhattok,
Hogy sikerüljön végre jobbá tenni családot, országot,
Bár akár az egész világot,
Félelemmentessé téve sok-sok emberi sorsot.