Mesélte jó apám, hogy az Ő korában
Még élő szeretet volt a rokonságban.
Ha valahol zűrök, bajok keletkeztek
Összesereglettek, mint testben a sejtek,
A nem kívánt gócot eltávolítani.
S együttes erővel, sebet gyógyítani.

Kommendáltak, boronáltak, intettek, neveltek,
Sőt túl buzgóságból még akkor is nyüzsögtek
Ha elhárult a baj, újra volt békesség
S működésre már nem volt semmi szükség.
De ők továbbra is őrködtek, strázsáltak
Árnyékként szüntelen nyomdokunkban jártak.

Ha ma közülünk valakit nagy baj ér
Nem mozdul a rokon, sem az édes testvér.
"Nem kell beleszólni, bajt hozol magadra,
S ha beleavatkozol, okot adsz haragra!
Ez az ő dolguk, elég saját bajom
Őszintén fájlalom, de nem az én asztalom."

Mit szolnál ahhoz, ha elér majd a halál
Örök bírád elé, szellemed oda áll,
S számodra e fontos, sorsdöntő órán
Mikor örök léted ügye forog kockán.
Krisztus azt mondaná, nagyon sajnálom,
A te üdvösséged nem az ÉN ASZTALOM!