Wass Albert

Március

Ma jött az első vad tavaszi szél

szőkén lobogva és bomlott-merészen,

pirosan, mint egy korai virág.

Összezörögtek a fekete fák:

megannyi sok titok tudója,

rejtelmesen és titkolódzva  súgtak…

Egy rügy kidugta kíváncsi fejét,

rózsaszínné mosolyodott egy felhő,

valahol egy cinke

hangolni kezdett egy új zenét:

„Tavasz! Tavasz! Tavasz!”

Este volt, és olyan volt az erdő,

mint egy iskolából szabadult kamasz.

Ma jött az első vad tavaszi szél

szőkén lobogva, és bomlott-merészen.

Szebb lett a vén föld? Nem tudom. Hiszen:

én csak a te két szemedet néztem!