Lucabúza, borbálabúza: Luca napján (XII. 13.) vagy előestéjén ültetett és karácsony estéjére 8-10 cm-es friss, zöld búzává sarjadt karácsonyi jel. Egyes helyeken (főként Őrvidék) Borbála napján (XII. 4.) kezdik a csíráztatást. - 1. Mint általában a →karácsonyi szokások, a ~ képzetkörének is sok archaikus vegetációs gyökere van. A →Gergely-naptár (1582) előtt ugyanis dec. 13-a volt a téli napforduló időpontja, márpedig a →Nap járásához (napfordulókhoz) ősidők óta számos megfigyelés és szokás kötődött. Ezek közé tartozott - a kezdet és a vég, a sötétség és a fény találkozására emlékeztetően - gyorsan kikelő, zöldellő és virágzó növények ültetése (v. csak vízben hajtatása). Így a ~ ősképének tekinthető az ókori gör-ök ún. Adonisz kertecskéje: a nyári napfordulón kis edényben pár nap alatt hajtatott, majd a nap forróságától ugyancsak pár nap alatt elhervadt virág (növény), mely a fiatalon elhunyt, mitológiai királyfira, Adoniszra emlékeztetett. - A ~ hozzánk az Adria tájáról érkező vegetációs hagyomány, melyet kat. horvátok, bunyevácok, sokácok honosítottak meg. Azokon a D-i vidékeken tűnt föl, melyek a hódoltság idején a ferencesek szellemi hatása alatt álltak: először ők helyezték az ősi és ált. megújulás-jelképet a karácsonyi oltárra. Ezzel a hagyománynak lit. jelleget, szentelményi erőt tulajdonítottak. Idővel a ~ eucharisztikus szimbólum lett, s mint ilyen a →karácsonyi asztal szakrális ékessége: a kizöldellő búzaszem (a kenyér alapanyaga) a megtestesült Igének, az emberrévált Jézusnak jelképe. Népünk körében is ismert apokrif hagyomány szerint a búzaszemen rajta van az élő kenyérnek, Krisztusnak a képmása. 

Sokszor a jelképes tartalom ismerete nélkül (nem keresztények között) is a karácsonyi ajándékok egyike a →karácsonyfa alatt v. a karácsonyi asztalon. **