Idillikus középkori  legenda az alapja. Jacobus de Voragine „Arany legendája” tette népszerűvé az óriások nemzetségéből való Offerust. Ez a világ leghatalmasabb urát kereste, akinek felajánlaná szolgálatait. Többször kellet csalódnia, s végül egy folyógázlónál építette fel a kunyhóját, hogy erős vállán ide-oda szállítsa az átkelni akarókat. Hatalmas rúddal támaszkodott a folyómederbe s óriási vállán szinte  eltörpültek utasai, akiket könynyedén szállított át a folyón.
Arányairól a 15. századból való festmény tanúskodik: ha-talmas alakja és botja mellett még a   háttérben úszó hajók és a hegyek is eltörpülnek.
Gyermekhangot hallott kunyhójából egy éjszaka:
„Offerus, gyere ki és vigyél át!” Óriásunk készségesen ugrott és vállára tette a kisgyermeket, aki menet közben oly nehéznek bizonyult, hogy Offerus -életében először– a vízbefúlástól kezdett félni. Panaszkodott is, amikor kikászálódott a túlsó parton:
„Gyermek, jaj de nagy bajba sodortál, oly nehéz voltál,

mintha az egész világ a vállamon lett volna!” S a Gyermek így válaszolt: „Ne csodálkozz, nem csak az egész világ nehezedett rád, hanem az is, aki azt teremtette.

Én vagyok Krisztus ...menj, ültesd el botodat s holnap már gyümölcsöket találsz rajta.” Így jött rá Offerus, hogy Krisztushordozó volt, s attól kezdve Christoforus lett a neve.
Persze, hogy legenda ez, mégis igaz lehet valamenynyiünk életében. Krisztust hordozni, nem csak a szívünkben, de a vállunkon is, a legmagasztosabb feladatunk. Úgy hordozni őt, hogy annak gyümölcsét mások is élvezhessék.
Ne engedjük, hogy a Krisztushordozóban csupán a magunkratalálás pszichológiai bizonyítékát lássuk! Hányan látják hasznát annak, ha mi Krisztust csak a szívünkben hordozzuk, de nem a vállunkon?
Az ÚTITÁRS sem kívánt más lenni 51 éven  át, mint a világ Királyának, a Názáreti Jézusnak a legalázatosabb hordozója – Christoforusa.
Öt évtizeden át kínálta fela szívében hordozott Jézus nevében a „tulsó partra” való átvitel nagy lehetőségét.
Eredménnyel vagy anélkül? Boldog, aki a vállára ült és átért. A feleletet bízzuk a Gyermekre.
*
A teher sokszor nehéz volt. De talán az „átvittek” megértették, hogy nekik is Krisztus-hordozóvá kell válniuk. Hogy másokat is „átvigyenek”!