I.

                                    Jézust halálra ítélik  

                                        /önuralom/                             

   A Getszemáni kert álmatlan éjszakája és idegkimerültsége után, tompán,

fájó fejjel, égő szemekkel emberek elé állni, - s nyugodtan szólni, amikor

beszélni kell, s hallgatni, amikor némaság a méltó válasz . . .

   Uram, a te nyugalmad kiérdemelte a kegyelmet, hogy én is tudjak

idegességemen, kimerültségemen, álmatlanságomon az emberek előtt

uralkodni. Tudjak nyugodtan szólni, s ha kell, hallgatni, akkor is, ha                        idegeim pattanásig feszülnek.

                                              II.

                           Jézus vállára veszi a keresztet

                               /a mindennap keresztje/

   Ilyen fáradtan, kimerülten veszed válladra a keresztet: megkezded

azt a munkát, melyet a mennyei Atya a mai napra számodra kijelölt.

   Te tudod, Uram, mit jelent munkába indulni anélkül, hogy az ember

kialudta volna magát. Oly jó lenne egy napot kihagyni, . . . nem tenni semmit,

. . . nem tudni semmiről, . . . De nem lehet, vár a mai nap feladata. Vállamra

veszem a nap terhét, veled együtt indulok . . .

                                              III.

                        Jézus először roskad le a kereszt alatt
                                          /nehéz . . ./

   A teher a földre nyom . . . A te keresztedben benne nehezedett a mi

terhünk is. A világ terhét vonszolod meg-megingó lábbal . . .

   Az én tehercipelésemnek, földre zuhanásaimnak azért van végtelenbe

nyúló értéke, mert azt az Isten felsebzett válla és tántorgó lába

szentelte meg. Jézus kiérdemelte, hogy érdemszerző legyen.

                                              IV.

                           Jézus édesanyjával találkozik

                                      /Máriával . . ./

   Vannak tiszta, nyugodt, harmonikus lelkek. Oly jó velük találkozni,

közelségük olyan megnyugtató, szeretetük oly erőt sugárzó . . . Mária

csak szemével tudja végigsimítani fia fájó homlokát, de az ő jelenléte

új erőt ad a fáradt kereszthordozónak.

   Mária, édesanyám, engedd, hogy lüktető homlokomat kezedbe hajtsam . . .

                                                V.

                           Cirenei Simon átveszi a keresztet

                                  /fáradtan is segíteni/

   Simon egész napi kimerítő munka után igyekszik hazafelé, amikor a

kereszthordozó Jézussal találkozik. S mégis felkíséri a Golgotára . . . 

   Uram, szabadíts meg a fáradtság, az idegesség önzésétől . . . 

Mert fáradt vagyok, nem kívánhatom, hogy mindenki körülöttem forogjon,

mindenki énrám legyen tekintettel, mindenki engem szolgáljon, s nem

menthetem föl magam a szeretet kötelessége alól: fáradtan is szeretnem,

szolgálnom, segíteni kell . . .

. . . Ha találkozom Vele, felkísérni -  még napi munkám után is - Jézust a

Golgotára, keresztjét víve . . .

                                               VI.

                Veronika letörli kendőjével Jézus verítékét

                         /a többi ember fáradtsága/

   Együtt élek emberekkel. Őket is hajszolja az élet. Ők is sokszor

fáradtak, kimerültek, idegesek. Milyen kevés kell ahhoz, hogy Veronika

lehessek . . .

   Egyszer egy derűs szó, máskor egy kis hallgatás, "nyelés", egy kis elnézés

- talán csak annyi, hogy nem nyitom ki a rádiót, vagy csendesen teszem be az

ajtót, . . . halkan beszélek, . . . nem panaszkodom folyton saját bajaimról, . . .

nem érzékenykedem, . . . helyet adok a villamoson . . . -

   Az emberek kimerültségében Krisztus fáradtságát tisztelem . . .

                                                 VII.

                        Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt

                                           /csüggedés/

   Uram, időnként oly csüggedés fog el . . . Hiába minden küszködés,

úgy érzem, nem jutok előre. A mindennap taposómalmában áll az életem.

Napról napra kezdem elölről a munkát, s mindig elmarad egy csomó

tennivaló. Napról napra elindulok jó szándékaimmal, s minden nap

meghozza ugyanazokat a hibákat és bűnöket, mint a tegnapi . . .

   Uram, elfelejtettem a csüggedés óráiban, hogy a te megismétlődő

eleséseid megszentelték, érdemszerzővé tették az én taposómalmomat,

a te felkeléseid megadják a kegyelmet, hogy egy-egy lépéssel mégis

csak előbbre juthassak hibáim ellenére a küzdelemben.

                                                 VIII.

                              Jézus szól a síró asszonyokhoz

                                   /emberi vigasz - kevés/

   Uram, keresztutadon nemcsak korbács és durvaság kísér, vannak

olyanok is, kik sajnálnak, siratnak. Jól esik ez a szívnek - de a lényegen nem

változtat. A keresztet mégis egyedül kell felvinni a Golgotára.

   Amint fáradtan botorkálok a szenvedés útján, akad egy-egy meleg szív,

aki részvéttel van, vigasztal, sajnál. Jó ez, ha megkapom, de nem keresem.

Problémám lényegét nem oldja meg úgysem. A szenvedéssel végső fokon

mégis négyszemközt maradok, s a keresztnek egyedül kell az "igen"-t

kimondanom.

                                                      IX.

                           Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt

                                         /kétségbeesés/

   A legmélyebb zuhanás . . . Jó volna így maradni . . . Már nem is érzed

a rúgásokat, a korbácsok ütését . . . Csak ne kellene tovább menni . . .

Csak meg lehetne most itt halni . . .

   Uram, e szörnyű mélységekbe való leszállásod által ments meg engem

a kétségbeeséstől . . . Ó, te ismered a sötétség mélyét, melyből nem

látszik kivezető út. De van. Igaz, hogy a Golgotán át visz, . . . de húsvét

hajnalán mégis csak fény ragyog . . .

                                                       X.

                                   Jézust megfosztják ruháitól

                                          /magányosság/

   A Golgota kimagaslik a tömegből, s ott állsz rajta, Jézusom, kifosztottan,

egyedül, valami dermesztő magányosságban . . .

   Barátaid elmaradoztak, anyádat, Veronikát, Jánost hiába keresi a távoli

tömegben szemed. Hóhérok, vadállatok vesznek körül - s ők még fájóbbá

teszik magányosságodat . . .

   Uram, lelkemen úgy átfáj néha magányosságom . . .Olyan jó lenne , ha valaki

meghallgatna, meg tudna érteni . . . ha valakivel fel tudna oldódni egyedülvalóságom . . .

De éppen a szenvedés, a fáradtság, a kimerültség órái a legmagányosabbak.

A te elhagyatottságod szentelje meg, s tegye értékessé azokat az órákat,

mikor fáj a magány.

                                                       XI.

                                    Jézust keresztre szegezik

                                              /álmatlanság/

   Végre lefekhetsz, Uram, ziháló melled megnyugodhat, fáradt tested

elpihenhet. Ó, de a keresztre kellett ráfeküdnöd, hogy fájó szögek

hasítsák át s feszítsék ki fáradt tagjaid . . .

   Hányszor kereszt az én pihenésem is, Uram. Nem tudok pihenni . . .

Aludnék, de zajok, hangok hasítanak belém, mint szögek, - aludnék, de

idegeim feszülnek, mint tested a fán . . .

   Legyen megnyugvásom ilyenkor a Megfeszített képe . . .

                                                      XII.

                                    Jézus meghal a keresztfán

                                      /még az Isten is elhagy/

   A nap és hold elsötétedik, éjszaka száll a Golgotára, s éjszaka száll a

lelkedre: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? . . .

   Mikor a szenvedés, kimerültség útjait járom, hányszor érzem, Uram, én

is: nem tudok már imádkozni sem. Sötétség, szárazság kínoz, s úgy érzem,

éppen ilyenkor hagy el az Isten . . .

   Uram, a te golgotai éjszakádból él a világ, s mikor a tökéletes

engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál legkedvesebb az Atyának.

   Jézusom, taníts meg arra, hogy aki szenved attól, hogy nem tud imádkozni,

az már jól imádkozik, és hogy nagyon közel van Isten ahhoz, akinek fáj az

Ő távolsága . . .

                                                         XIII.

                                  Jézus testét leveszik a keresztről

                                                 /tehetetlenség/

   Megdöbbentő dolog ez: az Istenember holtan, tehetetlenül függ,

leszögezve . . . Szeretetből a mi tehetetlenségünk miatt. Aki mindenre képes,

az erőtlenné tette magát.

   Hányszor kínoz engem is tehetetlenségem . . . A fáradtság, az erőtlenség

leszögezi tagjaimat, agyamat, akaratomat . . . A lélek kész, de a test erőtlen . . .

   Krisztusom, te is erőtlenségedben voltál a legerősebb, a világ Megváltója,

a Gonoszság Fejedelmének a legyőzője. Ha egyesítem veled gyengeségemet,

én is részt veszek veled a világ megváltásában . . .

                                                          XIV.

                                           Jézust a sírba teszik

                                          /a teljes megnyugvás/

   Eljött a teljes pihenés ideje. Vége harcnak, küzdelemnek, fáradtságnak,

szenvedésnek. A nagy életmű kész . . .

   Minden, ami fáj, elmúlik egyszer . . . A megfáradt vándor hazatér. S a

pihenés nem öntudatlan semmibe süllyedés egy néma temetőben a föld

mélyében - ó, nem. A mennyei Atya vár ölelésre, letöröl szememről minden

könnyet, elsimít homlokomról minden barázdát. Krisztus kézen fog, s a sok

szürke, fáradt, egyszerű emberrel együtt bevezet országába:

   Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot. Mikor

türelemmel, szeretettel, áldozatkészen, keresztemmel egyesítve

hordoztátok a mindennap fáradtságát, a szenvedés keresztjét, - 

talán nem is gondoltatok arra, hogy az én passióm folytatódik bennetek,

folytatódik bennetek, folytatódik a világ végéig . . .

   Ilyeneké a mennyek országa . . .