Bekopogtam, hogy beszélni szeretnék Vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott, és így válaszolt:
- Az Én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba.
Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, visszanyerjék az egészségüket.
Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, de a jelent sem élik meg.
Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg, és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
Atyaként mit szeretnél, hogy gyermekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanuljátok meg, hogy senkitől nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet!
Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk.
Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magunkhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanuljátok meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok - sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak.
A megbocsátást, a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.
El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.
Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, és mégis szeret.
Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik, mit mondtál, mit csináltál, de arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük!