Nézd!

Nézd  ez  egy  csillogó  könny csepp,
mi messze gurul s megkeres téged.
Az  út   legyen  bár   milyen  végtelen,
eljut   hozzád   réteken,  s  hegyeken.
Éjszaka  társa  lesz az egek csillaga,

de reggel megöli a nap első sugara.
A simogató érintése,s meleg csókja.
Bár az szívemben újra születik majd,
Ha az a keserves  éj leszáll,
hát megint kezdődik a harc.

irt:

      Vida Zoltán.

Vízparton állva...

Mintha a végtelen tenger sírna a lábam

alatt pedig csak a kósza szél fütyül,

magányos lelkem a hullámokba elmerül.

De tudom..

egyszer még valahol partot ér,

s ki majd megtalálja, annak az így mesél...

Messziről jöttem én, hol haldoklott a lelkem,

de már nem megyek sehová sem,

hisz végre haza értem.....

2011. július.16.

Vida Zoltán.

http://www.youtube.com/watch?v=091qFGYuI9Q&feature=related

Kérlek titeket, mielőtt olvassátok, ezt a linket inditsátok el hozzá

nem bánjátok meg.....

Csendben....

Csendben érkeztél az életembe,

bár   nem   szóltál   hogy   jönnél

csak  benéztél  szívem  ablakán

s  lám  már....   tovább is mentél.

S   az  én árva szívem nem tudja

hogy  most  mit  tegyen,

mert    így  nem  maradt   semmi

az  én éhező, haldokló lelkemen.

Álmomban anyám...                     ( Anyák napi vers )
                                                      2.


Tudod ma este egy szép álmot láttam én,
mikor álomra csuktam le fáradt szemem,
ott a végtelenül szép álmok mezején
hol virágért nyúlt neked remegő kezem.

Rád gondoltam ott akkor is drága anyám,
mint makrancos  fiú ki valaha voltam,
te  meg bocsájtottad nekem minden hibám
kezed fogtam én,  s az álmaimat mondtam.

Édesanyámhoz ( " A versenyre " )


Tudom   régen   beszéltünk   több   éve   már,
mikor májusi szél simogatta kedves arcodat,
bár  az   emléke   elveszett, hozzám  visszajár
elhozva nekem emléked, mosolyod, édes hangodat.


Szomorúan fogtam én kezembe törékeny kezedet,
bár tudtam utam tőled messze elvezet,
szívedben ott marad mindig őszülő gyermeked
hisz magammal viszem én haldokló lelkedet.


Lassan május lesz megint, anyák napja,
elküldöm magam helyett neked keserű imám,
bár szemed csavargó gyermeked nem láthatja
én veled leszek minden május éjszakán.

Ha többé már.....

Ha téged többé nem láthatlak, nem kell a fény.
Ha szívem nem szerethet téged haljak meg én.
Semmi ez az élet nélküled, hitvány, hazug a lét.
Nincs értelem,nincs érzelem, csak buta beszéd.

Hiányzik a szavad, a mosolyod, maga a lényed.
Csicsergő hangod, a csókod, mi nekem az élet.
Csend van a lelkemben,  s kérlelhetetlen  hiány.
Hozzád bújna szerelem minden hideg éjszakán.

De ha a hitvány létem engem egyszer el enged.
Egy csöndes estén,lopódzva ablakodhoz kerget.

Azt álmodtam....

 


Álmomban én ember voltam  s e Földön jártam,
sokszor sírtam is  nevettem is ebben a világban.
Hol a meleg nap simogatta  csókolgatta  arcom,
szelek  szárnyán szívedig  szállt  a síró  hangom.


Vagy   könny  és  bánat  rágta  reszketeg  lelkem,
mikor  zárt  ajtó  előtt  kuporgott  a koldus szívem.
Várva  azt  hogy eljöjjön az  a vigaszt hozó reggel,
mellyel téged köszönt majd kedves szerelemmel.

 
De   mikor  az  éjszaka  levette  rongyos  takaróját,
eltörte   létem,  lényem  egyetlen   ketyegő   óráját.

Szeretnék...

Szeretnék  a  múlt  helyett a  jelened  lenni,

könnyeid  szemedből   csókommal  törölni.

Dobogó  szívedre  hajtani  az őszülő fejem,

reszketeg  szívedbe  írni  a tékozló  nevem.

Este,  lábaid  elé  kuporodva  álmod   őrizni,

abból  az  édes  álomból  fel  nem  ébredni.

Ketté  töröm  neked  addig  vérző  szívemet,

míg  nem  látom  én a csillogó  két  szemed,

addig  vigyázza  az  árva  nappalod,  éjjeled.

GÁBOROKNAK!

Már az emberiség hajnalán léteztek csodák,

körül   vesznek   minket  mesék,  s  babonák.

De az nem mese hogy  mindig  voltak hősök,

angyalok,  királyok,  varázslók,  s  távoli  ősök.

Kik időtlen idők óta hittel boldogan mesélték,

ma is angyalok vigyázzák az  emberek  lelkét.

Mert   vannak   az  égben  őrzők,  s  harcosok,

Gondoljátok belőlük erre a földre nem  jutott?

De bizony igen  mert szeret minket az    Isten,

mert  a  jókat  tisztákat  meg  hagyta  itt   lenn.