GÁBOROKNAK!

Már az emberiség hajnalán léteztek csodák,

körül   vesznek   minket  mesék,  s  babonák.

De az nem mese hogy  mindig  voltak hősök,

angyalok,  királyok,  varázslók,  s  távoli  ősök.

Kik időtlen idők óta hittel boldogan mesélték,

ma is angyalok vigyázzák az  emberek  lelkét.

Mert   vannak   az  égben  őrzők,  s  harcosok,

Gondoljátok belőlük erre a földre nem  jutott?

De bizony igen  mert szeret minket az    Isten,

mert  a  jókat  tisztákat  meg  hagyta  itt   lenn.

Vida Adriennek, Kereszt lányomnak.

Az elveszett szerelemről, barátról, társról.

Milyen   igaz   az  élet  csatájában   nincs   menekvés,

akiket   megbántunk  vagy megsebzünk,  nem kevés.

Vér  tapad  kezünkhöz  s  nevünk   néha  a  szégyené,

Ítélkezünk  pedig  az nem  emberé hanem  az Istené.

De  mindig  van némi  remény  bár  néha  kevés igaz,

jó  attól  kiket szeretünk néha egy ölelés,  egy  vigasz.

Mért fáj még úgy?

Mért  fáj még úgy az a  bolond  szívem?

Mért nem  hallgat  már el a síró  lelkem?

Némaságom  én már hiába  kérdezem,

nincs abban más csak remegő félelem.

Béklyóba verve fekszem lenn a porban,

sárban sötétség, hol  láng sose  lobban.

Kialudt a  fénye  mely valaha  ragyogott,

sötét szívembe  elhozva millió csillagot.

Magamra  terítettem  a  fénytelen  eget,

a  szívembe  zárva a  rideg  sötétséget.