Hol este a Nap a felhők mögött Földre  hull
onnan jöttem én,
de minden  reggel  mikor nekem búcsút int
az alkonyat az égi fény, 

szívemben születik az örökkön élő remény.
Hogy kicsiny  falum öledbe haza  térek  én.
Hisz  annyi ősöm ringatja az óvó két karod,
betakarja  csontjaik az  évszázados homok.

Vissza vár  engem a fatornyos kis templom,
a virágos rétek, az akácos erdők, a  kanális,
az utca forgataga, a kenyér illata, a  majális.

Néha egy pillantás mögött egy égész élet van,
ahol a fárad lélek,s a dermedt világ otthon van.
S az érted nyúló reszkető kéz mögött az ember,
ki szólni hozzád  már nem tud, vagy  nem  mer.
De kérlek egyszer vedd észre a reszkető kezet,
mi  téged ahová  csak akarod egyszer el vezet.

irt:

     Vida Zoltán.

Nézd!

Nézd  ez  egy  csillogó  könny csepp,
mi messze gurul s megkeres téged.
Az  út   legyen  bár   milyen  végtelen,
eljut   hozzád   réteken,  s  hegyeken.
Éjszaka  társa  lesz az egek csillaga,

de reggel megöli a nap első sugara.
A simogató érintése,s meleg csókja.
Bár az szívemben újra születik majd,
Ha az a keserves  éj leszáll,
hát megint kezdődik a harc.

irt:

      Vida Zoltán.