Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Oly nehezen

Oly  nehezen   jöttem  én  el  ma   tőled,
sírt  a lelkem mert  ott  hagytalak  téged.
Remegett  a  kezem  mikor  át  öleltelek,
mikor   csókolhattam  dobogó  szívedet.

Újra születtem én abban a  pillanatban,
mikor tündéri  szádra csókot  adhattam.
A világot öleltem én akkor a   keblemen,
s lelkem  ringatta a  hatalmas  végtelen.

Ha az  Isten úgy  dönt én ott  meghalok,
mindent  ide adott, mit valaha  adhatott.
Mert  halhattam volna dobogó szíveden,
nevető ,  csillogó,  gyönyörű  szemeden.

Kezemben tartom azt az egyetlen képet,
mely pillanat rabul ejtette tündér lényed.
De  szólni   hozzá   most még nem tudok,
talán csak akkor , ha feljöttek a csillagok.

Akkor   majd a  sajgó  lelkemre  fektetem,
öleli, s  szorítja azt  a remegő két  kezem.
árva könnyem a te fényképedre csöppen,
ablakod alatt hagyott álmom, meg  pihen.

Megállok ágyadnál, szerelemmel takarlak,
meg mutatlak a Holdnak, millió csillagnak.
Bele súgom a messzeségbe drága neved,
s hogy míg hallod a dalt,  itt  leszek  neked.


Vida Zoltán.

Címkék: az a pillanat.

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

[Törölt felhasználó] üzente 2 éve

Azt hiszem akármelyik verset olvasom ,mind megérintenek ,a lelki érzések törnek a felszínre .. üdv szeretettel

Válasz

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu