Egy novemberi nap!

Milyen végtelenül üres a lelkem-a szivem...

mert elment tőlem,elhagyott  akit  igazán szerettem...!

Egy novemberi nap volt sosem felejtem el.....

akkor hagyott engem el üres-néma tekintettel..!

Kitudta mondani hogy elmegy  hogy nem szeret többé......

hogy ezután én már sohasem lehetek az övé...!

Hiába kérleltem- maradj hisz annyira szeretlek....!

Ha elmész tőlem én ebben a nyomorult világban

egyedül mit kezdjek?

De ő meg sem hallgatott engem...nem nézett rám.....

Nincs olyan perc hogy ne jutnál eszembe,

nincs olyan pillanat hogy ne legyen egy könnycsepp a szemembe!

Egész nap ott térdelek én az emlékek oltára előtt,

s mindenhol csak téged látlak én magam előtt!

Nappal ott vagy a reszkető tenyeremen,

az arcomon végig folyó csillogó könnycseppben!

Az álltalad nekem edott édes emlékekben,

a haldokló lelkemen-

a megálló szivemen!

Este a remegő szám a te nevedet suttogja,

a lelkem az elveszett szerelmet.....

a drága emlékeket kutatja!

Egy Könnycsepp!

Egy könnycsepp maradt a haldokló szivemen,

ima az ajkamon.....félelem a lelkemen!

Sóvárogva  tekintek  a  csillagog  közé,

erőtlen lelkem vágyik az ismeretlen felé!

Felkap a szél egy gyürött falevlet,

talán mielőtt elrepül....letörli könnyemet!

Mert ez a könnycsepp nekem minden vagyonom,

ezt hoztam születésemkor...s ezzel is távozom!

Félelem a lelkemben csak az lehet,

hogy kinek a könyörgésem szól az hallja meg!

Mert nehéz az élet szekerét a sárban huzni,

de még nehezebb ezt elkárhozva tenni!