Ha többé már.....

Ha téged többé nem láthatlak, nem kell a fény.
Ha szívem nem szerethet téged haljak meg én.
Semmi ez az élet nélküled, hitvány, hazug a lét.
Nincs értelem,nincs érzelem, csak buta beszéd.

Hiányzik a szavad, a mosolyod, maga a lényed.
Csicsergő hangod, a csókod, mi nekem az élet.
Csend van a lelkemben,  s kérlelhetetlen  hiány.
Hozzád bújna szerelem minden hideg éjszakán.

De ha a hitvány létem engem egyszer el enged.
Egy csöndes estén,lopódzva ablakodhoz kerget.

Azt álmodtam....

 


Álmomban én ember voltam  s e Földön jártam,
sokszor sírtam is  nevettem is ebben a világban.
Hol a meleg nap simogatta  csókolgatta  arcom,
szelek  szárnyán szívedig  szállt  a síró  hangom.


Vagy   könny  és  bánat  rágta  reszketeg  lelkem,
mikor  zárt  ajtó  előtt  kuporgott  a koldus szívem.
Várva  azt  hogy eljöjjön az  a vigaszt hozó reggel,
mellyel téged köszönt majd kedves szerelemmel.

 
De   mikor  az  éjszaka  levette  rongyos  takaróját,
eltörte   létem,  lényem  egyetlen   ketyegő   óráját.

Szeretnék...

Szeretnék  a  múlt  helyett a  jelened  lenni,

könnyeid  szemedből   csókommal  törölni.

Dobogó  szívedre  hajtani  az őszülő fejem,

reszketeg  szívedbe  írni  a tékozló  nevem.

Este,  lábaid  elé  kuporodva  álmod   őrizni,

abból  az  édes  álomból  fel  nem  ébredni.

Ketté  töröm  neked  addig  vérző  szívemet,

míg  nem  látom  én a csillogó  két  szemed,

addig  vigyázza  az  árva  nappalod,  éjjeled.