A lélek, amely megtisztult egy erényekben gazdag életben, szemlélődő értelmének megrendíthetetlen nyugalmat ad, olyan lelki hangulatot, amely szükséges az imádsághoz. 

Az imádság a szemlélődő lélek beszélgetése az Istennel. Szabad-e tehát hátratekintenie akkor, amikor Urához akar menni, s minden közvetítő nélkül akar vele érintkezni? Amikor Mózes az égő csipkebokorhoz akart közeledni, le kellett vetnie saruját. Hogyan akarod Őt szemlélni, aki minden gondolatot és minden érzelmet felülmúl, ha magad nem vagy szabad minden szenvedélyes indulattól:
Először kérd a könnyek adományát, hogy a bánat föloldja szíved keménységét. Valld meg magadnak Urad ellen elkövetett bűneidet, hogy bocsánatot nyerjél tőle.

Légy türelmes, és imádkozzál buzgón. Távolítsd el képzeletvilágodból a zavaró gondolatokat, és tegyél félre minden földi gondot, mert zavarnak, és gyöngítik erődet.

Talán azt hiszed, az ördögök nem tudják, hogy forrón kívánkozol az igazi imádság után? A legkülönfélébb dolgokat keltik fel emlékezetedben, melyek mintegy kényszerből erőszakolják magukat rád. Arra törekednek, hogy felkorbácsolják az emlékezetet, amely aztán belekapaszkodik az emlékekbe, s arra készteti az értelmet, hogy azokat még egyszer átélje. Ha nem sikerül, bánat s gond tölti el.

Magában az imádságban pedig a gonosz lelkek ilyen kísérletek és emlékek eredményeivel nyugtalanítják az emlékezetet, hogy ezekkel a zavarásokkal terméketlenné tegyék az imádságot.

Kényszerítsd magad arra, hogy imádság közben lelked süketté és némává váljon.

Akkor majd tudsz imádkozni.