Éled az életed, minden megy a maga útján, azonban néha úgy érzed, mintha sehova sem tartoznál, szinte a magad számára is idegenné váltál.

Másképp gondolkodsz mint azelőtt, más érzések törnek fel bensődből, már magad számára is megmagyarázhatatlan, ami körülötted történik.

Az ember ilyenkor hajlamos arra, hogy magában, esetleg másokban keresse a hibát, s bár a kötelék szoros, mégis valami módon szabadulni próbál belőle tudat alatt.

S ahogy “önmagától is távolodva” találkozik másokkal, egyszer csak azt veszi észre, hogy a szívébe fogadott valakit. Aztán próbálja megmagyarázni magának a megmagyarázhatatlant. Tudja, sok értelme nincs, mégis megpróbálja.

Hiszen akik összetartoznak, mint a mágnes vonzzák egymást, s ez ellen sem a neveltetésünk, sem a külső megítélés, sem az életkorunk, vagy az előítéletek alapján sem lázadhatunk.

Az ugyanis, hogy ki tartozzék hozzád vér szerint, már születésed előtt eldőlt, azonban arról, hogy ki tartozik hozzád valójában, a szíved dönt.