Gyülekezetemben volt egy szobrász. Két olyan dolgot tanultam tőle, amelyek döntő jelentőségűek lettek egész életemre nézve.
Egyszer éppen egy nagy márványtömböt raktak le a műhelye bejárata előtt. Megálltam és megkérdeztem tőle: Mit akar ebből faragni, mester? 
— Egy angyalt. Csak a söpredéket kell eltakarítani róla — mondta. Művész szemével már látta az angyalt a kőben. Csak a felesleges márványt kell lekalapálni róla, és kibontakozik az angyal alakja. 
Valóban benne rejtőzött a márványban. Néhány nap múlva már kezdett nagy korvonalakban kiformálódni. Pár nap múlva már látszott az alak. Később valóban egy angyal alakja állt elő a kőből. 
— Ugye most már elkészült? — kérdeztem. A mester nevetett: — Most kezdődik csak igazán a munka. Letette a vésőt és egy vasfogú fésűt szedett elő. 
— Most a finom részletekre kerül a sor — mondta. Sohasem felejtettem e! szavait. Nem vagyunk mi is ilyen tömbök, amelyekben egy képmás rejtőzik? Az Üdvözítő képmása akar kiformálódni az életünkben. De ehhez valaminek el kell tűnnie. Bűnös, önző lényünket le keli vésse, hogy Jézus képe előtűnjék. 
Azért veszi elő az Úr a nyomorúságnak és szenvedésnek a vésőjét, hogy megszabadítson a söpredéktől. Ma az a márványtömb kiabálni tudott volna, jajgatását az egész környéken meghallották volna. Mi azonban jajveszékelünk, amikor az Úr ránk helyezi vésőjét, hogy faragjon bennünket. Milyen balgák vagyunk! Testvér, tűrjed szelíden, csendesen, ha az Úr az ő neve dicsőségére fonnál téged! Ne védekezz, ne tiltakozz! A szeretet ütései ezek. 
Tovább figyeltem a művész munkáját. Egyszer megkérdeztem tőle: 
— Mit csinál, ha véletlenül a kelleténél jobban üt rá a márványra és nagyobb darab esik le? Vajon akkor az egész munka kárba vész és mindent elölről kell kezdeni? Vagy pedig van rá mód, hogy helyrehozza a hibát? Kérdésemre rövid pipáját szája másik szögletébe tolta és így válaszolt: 
— Az nem fordulhat elő! 
A kérdés azonban tovább nyugtalanított. Más szavakkal újra megkérdeztem, de ugyanazt a feleletet kaptam: 
— Az nem fordulhat elő! 
Harmadszor is megpróbálkoztam. Erre már majdnem bosszúsan szólt: 
— Hányszor mondjam meg? Nem fordulhat elő! Egész életemre szóló prédikáció volt ez. Nem tudom, hogy ennél a mesternél valóban nem történt-e meg mégis. Azt azonban biztosan tudom, hogy Istennél semmiképpen sem fordulhat elő. Ö pontosan annyi erővel és olyan nyomatékkal üt reánk, amennyi éppen szükséges. Semmit sem vés le fölöslegesen. Semmi nem kerül a hulladékba, ami nem odavaló! 

Hányszor gondoltuk már: túl keményen bánik velem! Egyik baj a másik után. Ezt már nem lehet kibírni! De a mesternek bizony igaza van: Ez nem fordíthat elő! Isten nem követ el hibát életünk vezetésében. Ebben bizonyosak lehetünk. 
A szobrásznak ez a két mondása áldásomra volt. És most továbbadom. A két mondás így hangzik: „Egy mestermű rejlik ebben a tömbben, csak a söpredéket kell eltakarítani róla." — így rejtőzik bennünk is a Bárány képmása; csak annak kell eltűnni, ami eltakarja még. 
A másik mondás pedig ez: 
„Az nem fordulhat elő, hogy Isten az életünk vezetésében hibát kövessen el." 
Nyugodj meg testvérem és ne félj! Add oda magadat egészen az Úr kezébe, hogy tetszése szerint formáljon. Ő mindent jól cselekszik és soha nem fordulhat elő, hogy csak egyetlen egyszer is tévedjen.