Kis türelmet...
"
Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre,
megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság
elé. Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt
darabokat, tizenkét kosárral."
Lukács 9,16-17
Ebben a
történetben csodálatosan megláthatjuk a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát
és szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy mi mennyire emberiek vagyunk,
és Ő mennyire MENNYEI!
A helyszínen nagy tömeg volt, több ezer
kimerült, éhes ember. Jézus tudta, hogy eljött az idő, amikor Ő fogja
táplálni a sokaságot, mégis ezt mondja tanítványainak: "Adjatok ti nekik
enni!"
Ez váratlan volt és emberileg lehetetlen is. Jöttek is azonnal a kifogásokkal, hogy: "csak öt kenyerünk és két halunk van".
Jézus
ekkor elkérte azt a keveset, megáldotta, megtörte és odaadta, hogy
osszák szét. A megmagyarázhatatlan csoda ott megtörtént és ötezer ember
táplálékhoz jutott.
Milyen sokan elfelejtkeznek arról, hogy
Isten ma is hatmilliárd embert táplál ezen a földön. Vajon hányan adnak
hálát érte naponta?
Ha lelki értelemben vizsgáljuk meg a
kérdést, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy Isten ma is szánakozik
azokon az embereken, akik pásztor nélküli juhok módjára élnek és a lelki
éhhalál veszélye fenyegeti őket.
Ha Isten most minket kér arra, hogy adjatok nekik enni, akkor nehogy ehhez hasonló kifogásokat keressünk:
- Uram szeretnék én adni, de lehetőségeim korlátozottak, forrásaim kiapadva, alig van valamim.
-Uram én még csak két, vagy öt éve járok hitben, mi az ennyinek?
Jézus nem azt kérdezi tőled, hogy milyen kifogásaid vannak és mid nincs, hanem azt, hogy mid van!
Az
őszinte válasz akár ez is lehetne: "Uram, itt a szívem, még van két
kezem, s talán még néhány évem itt a földön, de ezt most mind neked
adom! Jézus erre azt mondja, hogy ELÉG LESZ!
Testvér, amid van
tedd most Jézus kezébe, meglátod mellette csodákat fogsz átélni. Ha
Isten kézbe veheti életünket, szívünket, értelmünket és a hátralévő
éveinket, akkor Ő gazdagon megáldja azt: megsokasítja kevéske erőnket,
kicsi tudásunkat és megtölti szívünket mennyei szeretettel és lelkileg
is érthetjük szavait:
"Vigyétek és osszátok szét" Hirdessétek Isten országát, ez az örömhír elég lesz minden embernek!
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!