Jézus Szíve, mindhalálig engedelmes Szív!

1. Minden ember természeténél fogva kényes az emberi szabadságára s általában arra hajlik, hogy a maga nézetét és a maga akaratát vigye mindenben diadalra. Ha az eddig élt emberek közül valakinek, akkor Jézusnak igazán lett volna joga arra, hogy mindenben a saját gondolatait és akaratát kövesse, mert hiszen ő Isten Fia volt, mindentudó és minden fölött való; az ő gondolatai mindig a legjobbak és az ő akarata mindig a legszentebb lett volna. Természetesen ő ezt maga is tudta magáról s így minden emberi érzés szerint ellene kellett volna szegülnie minden kívülről jövő, emberi parancsnak vagy előírásnak.

Ezzel szemben azt látjuk, hogy nemcsak a mennyei Atyának engedelmeskedett, akinek kedvéért egyáltalán földre jött és testet öltött az örök Ige; nemcsak végrehajtotta a művet, amelyet Atyja bízott rá, hanem ebben a végrehajtásban szinte tüntetőleg kereste az alkalmat, hogy azokat az emberi előírásokat és rendelkezéseket is tökéletesen pontosan betartsa, amelyeket a törvényes emberi följebbvalók állítottak elébe. Mégha ezek a parancsok értelmüket vesztették is, mégha a jelen esetben rosszakarattal irányították azokat ellene, mégha ránézve fájdalmas és megalázó rendelkezések voltak is. Könnyű ezirányban végigmenni az ő életén: kezdve a népszámlálási parancstól születése idején, el egészen a halálos ítéletig s annak végrehajtásáig. „Nem nyitotta meg száját... Viszik, mint a juhot leölésre... és maga nem nyitja száját.” (Iz. 53,7.)

2. Jézusnak ez az engedelmessége nem volt egyenesen gépies és merőben szolgai, önállótlan, hanem öntevékeny, okos, cselekvő. Nem kicsinyes, paragrafusokon nyargaló, farizeusi engedelmesség volt ez, amely a törvény betűje kedvéért annak szelleméről s éltető lényegéről megfeledkezik, hanem nagylelkű, az Atya igazi akaratát kereső s azt a saját leleményességével is végrehajtó odasimulás. Jézus maga keresi a legjobb utakat és eszközöket annak az Isten országának a kialakítására, amelynek felépítésére az Atya küldötte. Nem báb ő, amely csak külső parancsok és előírások által mozgatja magát, hanem a felsőbbségi akarat értelmes és tudatos végrehajtója.

Nekünk sem az a feladatunk, hogy csak a törvény betűjét nézzük, hanem hogy Isten akaratát öntevékenyen s a törvény igazi szellemének megfelelően teljesítsük s a magunk erejéből és nagyságából is mindent elkövessünk, hogy az Isten országát minél jobban felvirágoztassuk a földön az Úr legfőbb szándékai szerint.

3. Jézus engedelmességének példája általában is mély tanulságokat rejt magában a mi számunkra. Mily megszégyenítő, ha ő, az örök bölcsesség, egyetlen ellenkező gesztus, egyetlen zokszó nélkül még hősiesen is engedelmeskedett s akkor mi, a férgek, a bűnösök, a tévedésre oly nagyon hajlamos emberek olyan nehezen hajlunk meg Isten és az általa bármily fokban szentesített följebbvalók előtt!

Mily szégyen, ha még Isten rendelkezése ellen is zúgolódunk, holott tudnunk kellene, hogyha egy földi elöljáró tévedhet is – kétségtelen, hogy tévedhet –, az egy, aki nem tévedhet és nem lehet igazságtalan: az Isten! Az egyetlen, akiről tudnunk kell, hogy mindenben, még a legfájóbb megpróbáltatásban is kétségtelenül a mi javunkat akarja!

Jézus meghajol nemcsak szülője, nevelőatyja, a polgári tekintélyek előtt, hanem még üldözői s hóhérai előtt is, és akkor nekünk miért oly végtelenül nehéz meghajolni az ő kedvéért emberek előtt, akik lehetnek hibásak, tévedhetnek is, vetkezhetnek is, de akik által Isten mégis azt nyilvánítja ki nekünk, hogy ebben vagy abban az esetben mit vár és mit kíván tőlünk?