Szabó Imre Van aki ... Megsárgult kép lóg a falon Könnycsepp fut le arcodon Nem vagy már fiatal se vagány Szívedbe mart a vasfogú magány! Ott állsz a tömegben, egyedül Ellopták álmaid észrevétlenül Nézed az emberek seregét Egynek se tudod a nevét! Bensődben dúló, örök háború Fekete álarc mögé bújt gyanú Nincstelen valóság romlott vágyai Gonoszság végtelen csápjai Melyek, körbe fonják életed S lerántanak a mélybe: Ég veled! Nincs kiút?

 

 

Ma reggel hallottam, és nagyon megfogott e dal Jézus felhívásáról! Jó útravaló a hét elején.

 

Indulj és menj, hirdesd szavam,
Népemhez küldelek Én!
Tövis és gaz, vér és panasz,
Meddig hallgassam még Én?

Küldelek Én, megáldalak Én,
Csak menj és hirdesd szavam!
Küldelek Én, megáldalak Én,
Csak menj és hirdesd szavam!

Tüzessé teszem ajkaidat,
Gyémánttá homlokodat,
Népemnek őrévé rendellek Én,
Lelkemet adom melléd.

Küldelek Én, megáldalak Én,
Csak menj és hirdesd szavam!

 

 

„Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy induljatok el velem, teljes bizalommal és szeretettel, mert szeretném megismertetni veletek a Fiamat. Ne féljetek, gyermekeim! Itt vagyok veletek, mellettetek. Megmutatom nektek az utat: hogyan bocsássatok meg magatoknak, hogyan bocsássatok meg másoknak, és hogy őszinte bűnbánattal a szívetekben térdeljetek az Atya elé. Engedjétek, hogy meghaljon bennetek mindaz, ami akadályoz a szeretetben és az üdvösségben, hogy Vele és Benne legyetek.

 
Régi jó szokása a magyar embereknek,
Esztendőt temetni összesereglettek.
Esztendőt temetni, újat köszönteni,
Múltból a jövőbe bátran tekinteni.

E szokáshoz híven összesereglettünk,
Hogy az elmúlt évtől szépen búcsút vegyünk.
Búcsút vegyünk annak öröm, bánatitól,
Eredményeitől és kudarcaitól.

Nem volt sikertelen az elmúlt esztendő,
Áldásban, termésben nem volt szűkölködő.
Isten megáldotta verejtékhullásunk,
Ha nem is színültig, tele a hámbárunk.

 

 

Hálaadó  Szentmiséről hazatérve  ide kívánkozik az alábbi  ima:

 

Istenem, Atyám,

Hálát adok Neked

Lelkemben élő hangodért,

Amely figyelmeztet

És ösztönöz a jóra.

Hálát adok szavadért,

Amellyel, bár az emberek ajkán hangzik el,

Te beszélsz hozzám,

És nevelsz engem

Közösségedben, az egyházban.

Hálát adok igédért,

Jézus Krisztusért,,

Hogy elküldted hozzánk őt

 

Aki barátunk-testvérünk és Urunk

És ma is köztünk él

Add, hogy mindennap rád figyeljünk,

Meghallgassunk téged

És igéid szerint éljünk .

Sík Sándor: Verses imádság

Te vagy a Fészek,
Puha vagy, édes és meleg.
S én oly keveset gondolok veled,
És oly sokszor máshova nézek,
És megvetem a régi fészket,
A régi meleget
És a régi egyformaságot.
Szédülő fejem vándorolni késztet,
Keresni más vidékeket,
Szivárványszínűbb új világot
És ismeretlen fészket

És elmegyek, örök elégedetlen,
Hazátlan bujdosó gyanánt,
És sose tudom, mért sírós a kedvem,
És nem tudom, mi bánt
És szállok, szállok messze földeken,
Szüntelenül és pihenéstelen,
És egy sajgó vágy egész életem:
A régi Fészek melegére.

És te vagy az Anyamadár,
És én vagyok pelyhes fiókád,
A csupa-vakság, a csupa-mohóság,
Aki mindig máshova vágyik,
Akit hív minden félhomály.
És botorul és elbízottan
Kiszállok bizakodva, bátran
Nap-nap után.

 

 

 

 Karácsony
Más ez az ünnep, mint a többi,
Valami csoda a lelkemet átöleli.
Mások a fények, más az illat,
Szobámat, szívemet belepi a varázslat.
Mert csak varázslat lehet, amit érzek,
Megváltozik minden, ahogy körülnézek.
A fenyőfát, ki csak a kert egy lakója volt eddig,
Az emberek most csillogó szép díszbe öltöztezik.
Én is teszek rá sok örömöt, halk csengettyűzenét,
Mintha ráöntöttem volna szívem minden melegét.
Teszek rá gyöngyöt, aranyhajat, s talán még vágyakat,
Tiszteletet, jóságot és beteljesült álmokat.

 

 

 

december 26-án
megkezdődik a  CSALÁD  ÉVE  hazánkban, amely 2011. december 30-án, Szent
Család vasárnapján ér majd véget.

Imádkozzunk az idén különös odaadással családjainkért. Legyen a család maga is a közös hit, a közös imádság otthona.

Kérjük a Szent Család áldását családjainkra,

 

Reményik Sándor - MAGYAR KARÁCSONY, (1920 - 1923)

Arról a Szent Magyar földről,
melyet tőlünk elraboltak,
amelyet most gyáva rablók,
gaz árulók bitorolnak.
Valaki egy fenyőfácskát,
hozott nekem karácsonyra
ahol az én bölcsőm ringott,
onnan hozta, onnan hozta.
Elvágták a gyökerétől
és bedugták egy favázába,
az eleven gyökér helyett,
ez a faváz lett a lába.
De sok földönfutó Magyar,
osztozik e szörnyű sorsban,
akit csonkán elüldöztek,
koldus-mankón járnak mostan.
Az én gyökerem is ott van,
ahol azé a kis fáé,
ott van-ezer éve-van ott,
ősapámé, ősanyámé.
Szinte hallom, hogy mit suttog,
nekem az a csonka fácska,
s panaszára mit felelget,
sajgó szívem dobbanása.
S, amint ráhull egyre könnyem,
a kis fenyő meg-meg rezzen,
s hirtelen egy szörnyû erőt,
érzek meg a két kezemben.
A szeretet Szent ünnepén,
lángba borul imádságom,
verd meg Isten, azt ki oka,
hogy ilyen a Szent karácsony.