Nemes Nagy Ágnes: KAKUKFŰ

A kakukfüvet ismered?
Oly csepp, szelíd, gyengelila,
hogy észre sem veszi a réten
szinte senki emberfia.

De amikor leszáll az est,
mikor a mező szendereg,
s arra járnak az esti lepkék,
a fémes-szürke szenderek,
nagy potrohukat, fejüket
befonja akkor, mint a fátyol
a kakukfű mézes szaga
s lebukfenceznek illatától.

Tudjuk, véletlenek nincsenek....de időnként megdöbbenek...ma mindenütt Faludy köszön rám...elgondolkodtató:)

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test:

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt, Téged elereszt.

Azt mondják a fiúk,

nyávogunk,

selypegünk,

játszani nem lehet

semmi jót se velünk.

De ők tiszta hülyék

földön fetre

ngenek,

egymás fejét verik,

s azt mondják, ez remek.

És egymást lökdösik,

rúgják, labda

sehol,

azt mondják, ez foci,

ruhájuk csupa por.

Autókártyázva meg

összevesznek azon,

hogy hány köbcenti a

hengerűrtartalom.

A lányvécébe is

bejönnek a fiúk,

vízzel locsolnak ők,

mi meg sikoltozunk.

Kiteszik lábukat,

benne hasra esünk,

azt mondják, van hajunk,

azt mondják, ni

ncs eszünk.

A fenekünk alá

ők tesznek rajzszöget,

békén nem hagynak, és

belénk

szerelmesek.

Az összes lány dilis,

azt, hogy miről susog,

hiába is vered,

nem mondja

meg: titok.

Mind kastélyban lakik,

van húsz aranylova,

de azért nem lovon

hozzák a suliba.

Kertjükben egy fa van,

igazgyöngyöt terem,

szekrényükben csoki,

cukor töménytelen.

A falból zene szól

náluk, ezt szeretik,

táncol, pörög-forog

éjt-nappal mindegyik.

A ruhájuk selyem,

gyémántjuk igazi,

már ha ezt a mesét

valaki beveszi.

Csigabú

A bánatot, mit tán ma érez,

mint brummogó, halk őszi hangot,

idomítgassa a kezéhez,

gyúrjon belőle kis harangot,

csigát, lovat, s ne kérje számon,

a búanyag rém furcsa jószág,

egy formátlan szomorúságon

cseppet sem segít a valóság.

De hogyha átöleli szépen,

megdédelgeti az ölében,

s csinál a búból búbabát,

tükörbe néz a hülye bánat,

s mert a bánat egy hiú állat,

elvigyorogja tán magát.

Lackfi János

A szemközti ülésen

hölgy aranykeretes szemüveggel

Vállán hegedűtok

benne mondjuk hegedű

miért is ne

Kezében hatalmas, négyszögforma rétes

benne töltelék

Csuklójára akasztva

kis nejlonszatyorban

bontatlan doboz

benne nejlonharisnya

A rétes belsejében

felszecskázott alma

az alma belsejéből

kioperálva a csutka

A doboz belsejében

barna selymes harisnya

mint hegedűtest selyme

Harisnya belsejéből

láb formája hiányzik

láb melege hiányzik

A tok belsejében

hegedűforma test

fénylik mint alma héja

Hegedű belsejében

levegő kimagozva

levegő belsejében

a zenének hiánya

kicsontozott csend gubbaszt

Egy nő meg én ülünk

a metró dobozában

metró halad

az alagút tokjában

alagút befoglalva

a város testébe

a város tokja egy ország

az ország tokja világ

Vigyázat ajtók nyílnak

ajtók csukódnak

Egy titok margójára

Takard le jól, mit elkövettél,
és élj utána szabadon, akár
egy sikeres merénylő. Tetted
kendő alatt, nélküled is megél,
majd túlnő rajtad, meghalad,
alig először, később azután
gyereksirásként, mint a végitélet,
mikor a bárány elkiáltja magát.

Hasonlat

Kulcs elkallódni,
zár bezárúlni,
cipő megállni,
amennyire csak számok tudnak valakit
kézreadni és idegenné tenni,
olyan mély a mi elhagyatottságunk.

Kifecseghetetlen Titok

Ha van, kikért, mit:
vízre rajzold, porba írd:
úgy nem öl, nem hal.

Metaontológia

álmaink talán
nem történnek meg velünk?
s mi is, azokban?

Egy Bűnbánati Zsoltár

Mit bánjak inkább:
amit nem teszek meg itt,
vagy -ha- mit: igen?

Fordulópont

átédesedik.
A kín mélye felragyog.
Öröm lesz, béke

FARKASSZEMKÖZT
A SZFINXSZEL

Kérdezhetsz: győzöl
- választ, Drága Szörnyeteg,
nem, nem és nem kapsz.

Tandori Dezső

Szarba ment, jó, persze-nem-jó, de az se

Az se érdekel, akkor mi van.
„Akkor“. Ha szarba ment.
Most mi lehet. Folytatódás jóra, rosszra, neked
előbb rosszra, mert el kell olvasnod,
mi a válasz, és mi lenne, ha szarba ment,
nem te akartad
eleve,
eleve mi az, hogy „eleve“,
és hagyod a francba.
Valami így félre- és visszasikerült.
Vissza és félre.
Ott egye meg a rosseb.
Kevesebb-több, mindenki arra
értheti, amire akarja.

Igor Sikirycki: A kezem

forrás: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=1001373

Tóth Árpádtól indultam, (mint mindig ha rossz a hangulatom.) Nagy László és a Republic...eddig jutottam.

és még egy Republic: Éhes és fázik...

+1

Szia Berci!

Valaki egy dal kapcsán eszembe juttatta Faludyt. Ezért ma ő!

Faludy György

Kiúszom egy sziklára

Felégettem magam mögött minden hidat és örülök,
hogy a hidak felégtek.
Hosszú az utam, tanulok, egyre többet s többet tudok
és kevesebbet értek.
 
A friss szellő arcomba vág és markomban az ifjúság
kardpengéje töretlen.
Négyes rímek, metaforák, szerelmek és kóbor kutyák
szállásadója lettem.
 
Nincsen hazám, se passzusom. Csatahajók között úszom,
de belső gőgöm éltet
s egy istentől a versírást kaptam védelmül s vigaszul
meg az érzékiséget.

Nagy László

László

a láz-ló, a váz-ló

azaz

ácsi, kovácsi,

cukori, pogácsi,

mézeskalácsi

Laci-paci bácsi

és még egy...

Nagy László

Liliom-dal

Télen sírtál, te vékony liliom,
torkodig felért a hó.
Aranyfoltos pázsiton, liliom,
hajladozni ugye jó!

Tünemények előtted játszanak:
fény s levelek sűrűi,
sárgarigó szárnya ha föllebeg,
delelő nap átsüti.

Alkonyatkor öldöklő angyalok
táncolnak a tűzfalon.

Komáromi János

valami üres

kinyíltak az utcák
a járdák lábam köré tekerednek
átölelnek udvarokba rejtőző árnyak
mennék tovább, de nem engednek

néma sikolyok ásítanak
tátongó, sötét ajtók mögül
elnyeli lelkem a mélység
a seholnincssemmi körül

ez valami köd lehetett csupán
valami nyirkos élet-illat
amint beszippantottam volna
már régen elillant

de feldereng az ölelő homály alól
sápadt fényként a jövő
szememben tükröződik a hit
az eltűnő

ismét a vak-csend
ismét a süket valóság
monoton sötétbe tartó léptek
emberi gyarlóság

az üresség szívem körül
egyre nehezebb
a hiány kegyetlen szorítása
egyre erősebb

valami nincs ami volt
valami szín, valami folt
valami van, ami kell
remény, hogy minden nem tűnik el

Nagy László

TULIPÁNFEJŰ KAKASOK

Lelkemből kelve világra,
dalaim tollasodjatok,
táncoljatok, ti sarkantyús,
tulipánfejű kakasok.

Ágaskodjatok vállamon,
hívjatok új hajnalt nekem
kukorékolva köznapon,
pirossal nyomott ünnepen.

Ne cibáljátok hajamat,
hogyha a búbaj rámesett.
Fölfuvalkodva vörösen
védjétek meg a szivemet.

AZ ÉN SZIVEM

Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.

Az álmokat meg kell kétszerezni

Álmaimba fogódzom, kifut
a láthatár peremén az út
alólam, kitágult körömbe menti át,
mi a múlandósághoz méri magát:
hozza a tél vonuló rajvonalát,
hozza a szív, sorsomhoz tanút,
csikószem-egű gyerekkorát –
Csak boldog akartam én lenni, boldog,
s riasztok kitágult álom-égboltot,
s magasabban, mint az űrrakéta,
vallom én, hogy gyönyörű hitét a
szív ha néha el is veszti,

az álmokat meg kell kétszerezni,
szűz havon vérpiros mályvák
oltsák ki szemem világát,
ha bicsakló lábam alól kifut
a láthatár peremén az út.

 Belelolvastam az ajándékba kapott Kormányos Sándor kötetbe. Ezt találtam:

Hazudni csak

szavakkal lehet,

mert mást mond a száj,

és mást a szem,

hát ne mondj semmit

csak nézz a szemembe,

s ha hazudni tudsz

én elhiszem.

JELENTÉS-VÁZLAT A JELENIDŐRŐL

valahogy úgy, mint a csecsemők:
iszom, iszom és szomjazom,
megkívánok és elúnok,
fogok, megszorítok és elejtek,
elsírom magam,
unatkozom, félek.
                               Mindentől függök, de alig függök  ö s s z e.
Nagyon megörülök egy érintésnek. Vissza-
borzadok egy másiktól.
Nevetnem kell, nevetnem bizonyos szavakat hallva, látva.
Figyelmem lengőajtaja készségesen nyíldogál
kifelé-befelé, vagy ácsorog középen: elbámészkodom
egy színen, formán, hiányon; jót csodálkozom olyasmin,
hogy hajlik az ujjam.

Ma, ahogy ballagtam a munkába, jutott eszembe az egyik kedvenc versem. Dunai Tamás előadásában hallottam először és életreszóló élmény volt. Erről eszembe jutottak emberek az életemből...Induljon most így a hét!

Paul Éluard: És egy mosoly

Az éj sohase teljes
Higgyétek el ha mondom
Mindig marad
A bánat mélyén is egy nyitott ablak
Egy ablak mely világos
Mindig marad egy álom ami virraszt
Vágy betölteni csillapítni éhség
Egy jó egy tiszta szív
Egy kitárt kéz egy nyílt baráti kéz
És figyelmes szemek
S egy élet amit meg kell osztani.

Hervay Gizella: Védtelenül

Te tudod, hogy csak a sorsom embertelen,
mégis borzongva elhagysz.
Nézem a táguló homályt a szemeden.
Kegyetlen vagy, hiszen csak a sorsom embertelen.
Kegyetlen vagyok, hogy is kérhetem,
hogy osztozz szétzilált életemen!

Embertelen sorsába zártan
megmaradhat-e embernek az ember?
Feláldozzam a mosolyodat?
Üsselek pofon szerelemmel?

Akár a meztelen gondolat,
olyan védtelen a vágy.

Az ember úgy sóvárog a tisztaságra,
hogy bemocskolja magát.

Megindító szerelem

Meginditó szerelmedet még visszaidézem,

LELKEM KISZIKKADT
MEZEJÉN

Babits Mihály

Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot keresek,
annak ki lelkem lelke és
minden virágnál kedvesebb,

kit boldog lennék boldogan
tudni, álomnál édesebb
életben, s mégis én teszem,
hogy az élete csupa seb.

Fojtó, szélverte, zord mezőn
böngészve, sírva keresek...
Szegény, szegény virágaim,
be fonnyadók, be kevesek,

bús menekültek, mint magam,
s halálra szántak s kékesek,
s utolsó pár szál ez talán
amit most lábadhoz teszek.

sodrott spirál

kötél kúszik végig a Tejúton
végtelenbe veszik a sodrott spirál
szilárdan tartja a Mindenséget
számtalan láthatatlan szál

ilyen szálak vagyunk mind a ketten
tekeredve egymásba fonódunk
két párhuzamos élet...
mi nem a Végtelenben találkozunk

Egy friss Komáromi János vers.

nem hiszem

nem hiszem hogy ér valamit
amikor marokra szorítom a szívem
nem látja senki hogy vonaglik
talán még sikít is csendesen
csak úgy halkan magának
magamnak
ujjaim közt hogy lüktet
milyen riadt-nyugodt ütemet ver
mintha azt ütné:
Nem adom fel, mégsem adom fel...

nem hiszem hogy ér valamit
amikor telekiabálom csendemet
nem hallja senki hogy ez más
talán egy imába szőtt üzenet
csak úgy hozzám
magamnak
két hang között belém hasít
szétrepeszt a némaság
mintha azt súgná:
Még várom, mindig várom a csodát...

Baranyi Ferenc

A NYOLCADIK AJTÓ

 

Kékszakállú, én adom most:

íme, itt a nyolcadik kulcs.

Csak belülről nyitja ajtód,

mely saját magadra tárul,

nem torzíthat már a fény, mely

rólam visszaverve rádhull -

nem vagyok már. Tűnhetsz annak,

ami vagy - s nemcsak lehetnél.

Senki sem lát, csak a nyirkos

várfalak közé rekedt éj.

Mássá tett a nő-jelenlét:

úgy lehettél hős, kegyetlen,

dús, gyengéd, s országgal ékes,

hogy a tükröd én lehettem,

gyöngeséged s múltad titkát

féltve is büszkén szemérmes

úgy lehettél, jó uram, hogy

volt egy asszony, aki kérdez.

Szeretettel Mindenkinek, de különösen a kedvenc színészemnek, mert az ő bejegyzésének a címéről jutott az eszembe!!

Zelk Zoltán

Nem emlékszem

Mit is akartam mondani?

Soha még olyan fontosat,
olyant, amitől az utak,
az utcák meg a téli kertek,
a kertek meg a madarak,
olyant, amitől…

 

Nem emlékszem,
csak arra, hogy a hóesésben
az utak, kertek, madarak…

 

Pedig soha még oly szépet,
soha még olyan fontosat…

A Kvangl-Vangl-Kví

A hétszer görbe fa tetején

ült a Kvangl-Vangl és rítt,

mert a hódkalap eltakarta szegényt,

a Kvangl-Vangl-Kvít!

A százkét lábnyi széles kalap

minden oldalán csupa fodor, szalag,

csupa csipke, kisharang, fényes gomb,

nem látszott alatta, hogy árván borong

a Kvangl-Vangl-Kví!

A hétszer görbe fa tetjén

 a Kvangl-Kví szólt magában:

lekváros kenyéren éltem én

hosszú életem javában,

ez nem volna baj, de most már unom,

hogy alig járnak itt lenn az uton,

jaj ezen a hétszer görbe fán

az élet messze nem vidám!

Jan Erk Vold: Amíg

remény van, addig
csalódás is van, amíg
van csalódás, addig
élet is van, amíg
élet van, addig van
remény is – ennyi elég-e?

Sulyok Vince fordítása

***

Itt találtam: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=1001373

Köszönet érte dolnának, mert mindig különlegeset tölt fel! :)

 Károlyi Amy

Örökség

Ki hagyta rám e furcsa örökséget?
tán javasasszony volt a drága,
füveket, gombát egybefőző
tündér, boszorkány, ükanyó, párka,
 

kezében órjás kertészolló,
az életekből itt-ott levágott,
s élet-darabokból foltozott
nekem egy foltos bohóc-virágot.
 

Ezt a világot hagyta rám,
a sok mögött mégsem egészet,
a csupa kérdő- és gondolatjel,
mi a világból az enyém lett.

Weöres Sándor

DÉLI FELHŐK


Domb tövén, hol nyúl szalad,
S lyukat ás a róka:
Nyári fényben, napsütésben
Felhőt les Katóka.

Zöld fűszál az ajka közt,
Tenyerén az álla...
A vándorló felhő-népet
Álmosan csodálja.

Elől úszik Mog király,
Kétágú az orra,
Feje fölött koronája,
Mint a habos torta.

Fut mögötte a bolond
Szélesen nevetve,
Nagy púpjából szürke kígyó
Nyúlik az egekbe.

Törött kordén utazik
Egy kopasztott kánya,
S haját tépve Bogyóvére,
A király leánya.

VIRÁGOK BESZÉLGETÉSE

Sárközi György

- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzámhajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.
- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzádkaroltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.

Szabó Lőrinc: BabIts (Tücsökzene CCXLIII)  

Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.

Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.

Mit láttam benned? Magam végzetét.

Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.

Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.

Mit bennem te? Dacot és szitkokat

Aztán, mit én? Jövőm rémálmait.

S te? Egy torzonborz állat vágyait.

Én? Istent, akit meg kell váltani.

Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.

S később? Hogy az ellenség én vagyok.

Csönded vagyok

(Cseh Tamás zenéjére)

Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.

S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj, lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.

Tornay András: Nem győzni jöttem

Nem győzni jöttem
de nem vagyok vesztes sem
Mert a legnagyobb kincs
átszögez és megkoronáz
szabad lehetek, választhatok, dönthetek

sírhatok vagy szerethetek

álmodhatok, feledhetek

Könnyeim átölelik az esőt
Megszabadulok legnagyobb kísértésemtől
mégsem választom, hogy

gyáva és gyenge legyek

Gyolcsokba tekerve

zokogva nevetve sziklára állok
és nem számít az sem
ha pofonokat kapok
igazságban szenvedésben
az vagyok aki vagyok

Reggel óta motoszkál ez a vers a fejemben.  Gondoltam leírom ide is, olvassa akinek kedve vagyon hozzá.

Byron: Childe Harold búcsúja

Üdv! üdv! - hazámnak partja már
Víz kékjén szürke folt,
Az éji szél sír, zúg az ár,
A vad sirály sikolt.
Ott túl a nap most űlt el ép
S míg űzzük őt, nyomon,
Zeng búcsuszóm felé s feléd:
Jó éjt, szülőhonom!

Pár óra s újra kél a nap
És hajnalt szűl megint,
S köszöntlek ég és messzi hab!
De már honom nem int.
Ős csarnokom már puszta rom,
A tűzhely is bedőlt,
A vén sáncot bekúszta gyom
S kivert kutyám üvölt.