Egy friss Komáromi János vers.

nem hiszem

nem hiszem hogy ér valamit
amikor marokra szorítom a szívem
nem látja senki hogy vonaglik
talán még sikít is csendesen
csak úgy halkan magának
magamnak
ujjaim közt hogy lüktet
milyen riadt-nyugodt ütemet ver
mintha azt ütné:
Nem adom fel, mégsem adom fel...

nem hiszem hogy ér valamit
amikor telekiabálom csendemet
nem hallja senki hogy ez más
talán egy imába szőtt üzenet
csak úgy hozzám
magamnak
két hang között belém hasít
szétrepeszt a némaság
mintha azt súgná:
Még várom, mindig várom a csodát...

nem hiszem hogy ér valamit
amikor megállok a rohanó világban
nem veszi észre senki hogy mozdul
talán vinne még a lábam
csak úgy elhozna engem
magamnak
körbefutó lépteim belém ütköznek
ott toporognak előttem
mintha azt dobognák:
Végre, igen végre megjöttem...