Hadd lám. Haj, szegény Yorick! – Ismertem, Horatio;

végtelen tréfás, szikrázó elmésségű fiú volt; engem

a hátán hurcolt ezerszer: és most hogy irtózik tőle a

képzeletem! a gyomrom is émelyedik rá. Itt függött az

ajk, melyet én összecsókoltam, azt se tudom, hányszor.

Hová lettek gúnyjaid, bakugrásaid, dalaid? villámló

élceid, melyek az egész asztalt hahotára fakaszták?

Egy sincs már belőlük, hogy kimajmolnád saját

torzképedet? Bezzeg, most esett le az állad!

Mariska! Ezt ma te ihletted!

Szép napot kívánok Mindenkinek!