Öreg Bohóc áll a porond közepén.
Szomorkodik, két szeme a könnytől ég.
"Ne sírj, Bohóc!" - kiáltják az emberek.
"Szép az élet! Szomorkodni nem lehet!"
De a Bohóc nem hallja e szavakat,
Sír, kesereg de nem mondja, hogy mi miatt.
Két szeméből a könny egyre csak pere
Nézik, nézik, de nem értik az emberek
A közönségből előlép egy kisgyerek,
Porondra lép, a Bohóchoz odamegy.
"Miért sírsz, Bohóc?" - kérdezi, és odalép
"Ne sírj, Bohóc! Hisz az élet csodaszép!"
A Bohóc a könnyes szemét megtörli,
Alig látja, hisz a gyermek oly pici.
"Ne sírj, Bohóc! Inkább játszd a szereped
Az előadást várják már a gyerekek!"
"Nincsen kedvem, nem tudok már játszani.
Öreg vagyok, úgy el tudok fáradni"
"Kérlek, Bohóc, játssz nekünk egy szerepet
Hiszen tudod, imádnak a gyerekek
S a közönség is várja már a műsorod
Rajta, Bohóc! Itt az idő, tedd dolgod!"
Az Öreg Bohóc nem mozdítja a fejét,
Néz a földre, hol jegyek vannak szerteszét
"Játsszál, Bohóc!" - hangzik fel a dicshimnusz:
"Bohóc nélkül nem is cirkusz a Cirkusz!"
Zsebéből egy kis trombitát vesz elő,
De kezéből kiszáll minden volt erő.
Hiába fújja, néma marad hangszere,
Erőlködve nem szólal meg a zene.
A közönség tombol, hogy ez hogy lehet?
Ha nincsen játék, miért fizették a jegyet?
Az öreg Bohóc képtelen már játszani
Leül a földre, és nagyon elkezd zokogni
Ám a gyerek nem hagy békét mellette
A kezéből a trombitát kivette.
"Na, Te Bohóc, ha nem vagy képes játszani,
Én fogok majd Tehelyetted zenélni."
A közönség téblábol: "Ez hogy lehet?
A bohóc helyett hogyan játszhat egy gyerek?"
Ám hirtelen megszólalt a trombita,
Mint az éjben az ébresztő harsona.
Néz a bohóc a gyerekre csendesen
"Játszok Neked, hogy rossz kedved ne legyen."
Újra megint megszólal a trombita
S végre látszik a vén Bohóc mosolya
"Látod, Bohóc? Tapsolnak az emberek!
Játszani kell Neked is a szereped!"
Zsebébe nyúl, és egy másik hangszert vesz elő,
S átnyújtja a Bohócnak, hogy játsszon ő!
Sír a Bohóc, hogy egyedül már nem megy
"Nem bánom, ha kell, játszom én Veled!
De aztán fújd, és abba ne hagyd a zenét!
Gondolj arra, hogy szép az élet, csodaszép!"
Mezo forte-n kezd a gyerek játszani,
S piano-ban a Bohóc is elkezdi
"Hangosabban!" - kiáltják az emberek.
"A bohóc zenét így hallani nem lehet!"
A Bohóc jobban megfújja a trombitát,
S végre újra hallani a harsonát.
Tapsol, tombol, ujjong már a közönség!
"Végre játszik! Újra játssza a zenét!"
A vén Bohóc mosolyog a gyerekre,
"Megmentettél!" - szólal meg nevetve.
"Ugyan, dehogy!" - válaszol a kisgyerek.
"Te is tudod, hogy szomorkodni nem lehet.
Te jöttél rá, hogy játszanod kell a zenét
Nézzél csak szét! Tapsvihar vár szerteszét
Te jöttél rá, hogy nem szabad szomorkodni,
S lám, kedved lett újra zenéd játszani."
Ismét könnyes lett a Bohóc két szeme,
De most az örömtől lett sírós a kedve
"Köszönöm, hogy jöttél nekem zenélni,
Megmutattad, hogy érdemes még élni!
Kérlek Téged, sose hagyjál magamra,
Zenélj velem, így szebb az élet dallama
Játsszunk együtt a cirkusznak porondján
A közönség is hadd legyen boldog már."
"Jól van Bohóc" - válaszol a kisgyerek.
"De jegyezd meg: szomorkodni nem lehet!
Ne sírj többé, inkább használd hangszered!
Szép az élet, szomorkodni nem lehet!"
Ez nagyon széééép!De tudod::))))
"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani."/George Bernard Shaw/
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kapcsolódó cikkek:
....kakukkfű....
...hu húúú, hu húúú, hu húúú....
lányok-fiúk....
a Lackfi Turkálójában találtam :))