LELKEM KISZIKKADT
MEZEJÉN

Babits Mihály

Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot keresek,
annak ki lelkem lelke és
minden virágnál kedvesebb,

kit boldog lennék boldogan
tudni, álomnál édesebb
életben, s mégis én teszem,
hogy az élete csupa seb.

Fojtó, szélverte, zord mezőn
böngészve, sírva keresek...
Szegény, szegény virágaim,
be fonnyadók, be kevesek,

bús menekültek, mint magam,
s halálra szántak s kékesek,
s utolsó pár szál ez talán
amit most lábadhoz teszek.

Tünődöm olykor, édesem,
jobb lesz-e már, ha nem leszek?
Lesz-e nyaradnak ősze még
vidámabb, és virága szebb?

Ezt a verset csak így utólag, mert most találtam rá...

A KERTÉSZ

Sidney Keyes

Ha jössz, válassz ilyen napot,
sárga, piros papagáj-tulipánsor
ösvényén jőjj, s a szeretőd leszek.
Csizmám villan, buta homokba gázol.
Jőjj hát, jőjj, ez a te napod.

Lenyugodnék kezed, eres levél,
négyszög-kezemre, és simítanám
alakját, s ennyi, ennyi már elég.
És tudnám: zöld legyek a rózsafán.
Hull az idő kezemből, mint levél.

A gyermek-őrző, sápadt angyalokról
vetted a mintád? Mondd, virág az arcod?
Koldusok, párok elhagyják a parkot -
és mégse jössz. Minden kapu bezárul.

Ó, iszonyú álmodni angyalokról.

(Nemes Nagy Ágnes)