Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

network.hu

Pál Apostol I. levele a Korinthusbeliekhez és annak 13 része A szeretet himnuszaként vált ismerté és ez belőle a legkedvesebb részem:

 

 

"A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.."1Korintus 13:4-8,


Megnyugtató volt megtudni, hogy a szeretet végtelen. Szinte ebben az időben jöttem rá arra is, hogyha valaki azt mondja, szeret, önhibáján kívül néha valótlant állít, mert a szeretet nem kalitka, amelybe bezárjuk a másik embert, hanem éppen a teljes szabadság, amelyet a bizalom tár fel és csak akkor fognak szeretni, ha képes vagyok elhinni, engem lehet szeretni.

 

Először kicsit furcsának találtam, hogy önmagam szeretete nélkül képtelen vagyok adni és fogadni a szeretetet, de minél mélyebben ismertem meg saját magamat, félelmeimet és gátlásaimat, annál világosabbá vált, lelkem legmélyén attól félek igazán, hogy senki se tud szeretni engem. Kapaszkodókat kerestem, bizonyítékokat, hogy szeretnek, de ezzel nem közelebb kerültem a szeretett személyhez, hanem távolabb. Egyre távolabb és persze nem is értettem, mi történik.

Úgy vettem észre, az ember legkönnyebben saját magát szereti meg egy másik emberben. A hasonlóság egyfajta biztonságot és kiszámíthatóságot, véd-, és dacszövetséget nyújt a világgal szemben. Mintha egy nehéz sziklát pakoltam volna le a vállamról, amikor először kimondtam, nem kell egyetértenem valakivel ahhoz, hogy szeretni tudjam. Ez persze nem olyan szeretet, hogy én vele akarok élni, hanem szeretem annyira, hogy képes vagyok empatikusan a helyébe képzelni magam és tiszta szívvel elfogadni, hogy ő másként gondolkodik, mint én.

A szeretet végtelen türelmet ad. Egy ismeret megosztása gyerekkel vagy felnőttel nem tolakodó, erőszakos, hanem szelíd. Ha szeretünk valakit, akkor nem sajnáljuk az időt, hogy asszisztáljunk neki saját felismeréseihez, még akkor is, ha mi jobban, szebben meg tudnánk ugyanazt a dolgot csinálni. Nem csak hibáira figyelünk, hanem minden tettére. Ha utáljuk, hogy párunk az újságot a konyhaasztalon hagyja és megkérjük, ezt ne tegye, akkor ne csak akkor morogjunk miatta, ha otthagyja, hanem azt is vegyük észre, ha elteszi. Nincs annál rosszabb, amikor a másik igyekszik kedvünkre tenni, változni próbál, ám első elbotlásánál összeveszünk vele. Ugyanakkor érdemes azon is elgondolkodni, hogy tényleg annyira fontos-e nekünk, hogy az újság ne legyen az asztalon, szeretjük-e annyira, hogy minden nap

Címkék: szeretet

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu