Az ünnepek alkalmával sok ember keresi fel a hajléktalanszállókat, hogy
szolgáljon az ott élőknek. Talán mindenki szárnyaló lélekkel távozik,
és átértékeli anyagi javainak lehetőségét is, akárcsak én. Évekig volt
abban az áldásban részem, hogy havonta a déli ebédosztásnál
segíthettem, mosolyogva, innivalót töltögetve a vendégeknek. De többre
vágytam: igazi kapcsolatra a krízisben lévő emberekkel.
Elkezdtem egy napközbeni szolgálatot a szállón, hetente többször,
együtt imádkoztunk, énekeltünk, megosztottuk egymással bajainkat.
Ezeken a találkozókon a Szentlélek gazdagon megajándékozott. Ezek az
emberek ugyanolyanok, mint én, és ők is észrevették, hogy én is épp
olyan vagyok, mint ők. A hívők és istenkeresők nagy családja vagyunk,
sok hasonló akadállyal a hitre jutáshoz és a kegyelem elfogadásához,
bár nagyon különbözőnek látszunk. Nagy vigaszt találunk abban, hogy
támogathatjuk egymást napi küzdelmeinkben.
Krisztus rövid földi szolgálata alatt arra tanított, hogy bűneink és
gyengeségeink tartsanak alázatban minket, de az Istentől kapott
ajándékainkat állítsuk az ő szolgálatába. Szeretnünk kell
embertársainkat, amint Jézus szerette a szükségben lévőket.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy a te együttérzéseddel tudjunk
helyzetekhez és emberekhez viszonyulni.

 Ámen.