Amikor a morse-távírókat felváltották a vasúton is a telefonok, azt hittük, hogy meg fognak szűnni a félreértések, ami abból adódott, hogy vagy az üzenetíró vagy az üzenet olvasója nem ismerte tökéletesen a morse abc-t.  Vagy az üzenet írója kétbalkezes volt.

A telefonokról tudni kell, hogy a vasút külön üzemi telefont használt, amivel az ország területén, de még azon kívül is térítésmentesen lehetett telefonálni azok között, akiknél az üzemi telefon be volt kötve.  Általában vasúti szolgálati helyeken, szolgálati lakásokban és néhány, úgynevezett nyilvános telefon is volt az állomásokon elhelyezve. 

Ezen kívül a forgalmi irodákban illetve olyan helyeken, ahol az utasokkal, fuvaroztatókkal  kellett kapcsolatot tartani, volt "postai"  telefon is.
Volt néhány komolytalan , főleg fiatal, akik tréfálkozásra használták szabadidejükben a telefont.  Ilyen buta szórakozás volt, hogy felhívták a telefonkönyvben felfedezett Szarka nevezetű előfizetőt és amikor bejelentkezett, hogy:  Szarka lakás!, nagy röhögések között szóltak bele, hogy:  Azt hittem verébfészek.

De előfordult humoros eset rosszindulat nélkül is.  A Kereskedelmi főnökségen a Dr Ott Gyula bácsi rendszeresen részese volt ilyen eseteknek.  Megszólalt a telefonja, felvette és beleszólt:  Itt Ott. A telefonálók fele, akik nem ismerték Gyula bácsit, azt gondolták, hogy ez valami vicc.
Persze vicceltek is a telefonokkal.  Durva vicc volt, hogy április elseján a telefon hallgatóját bekenték indigóval.  A telefonáló nem tudta elképzelni, hogy miért bámulják annyira a fülét, ami a telefonkagylótól, nehezen lemosható kék színt kapott.
Egyéb félreértés is előfordult a telefonos kapcsolat során.  Elmesélem a Józsi esetét, aki előjelentő lévén rendszeresen telefonált a környező állomásokkal.  Főleg a szomszéd állomásra nemrégen odakerült távírászlányt hívogatta nagyon szivesen. Főleg éjszakai szolgálatban sokat beszélgettek. Józsi odáig volt a szerelemtől. Nem győzött áradozni, hogy a kislány milyen kedves, barátságos, okos. Mindenről lehet vele beszélgetni.
Odáig jutottak, hogy amikor egyik vasárnap a győri fiatalok kirándulást szerveztek a Bakonyba, Józsi megbeszélte a kislánnyal, hogy jöjjön ő is el velünk. Megállapodtak, hogy Józsi azon az állomáson, ahol a kislány felszáll a vonatra, egy "Kisalföld"-del a kezében integetni fog neki a vonat lépcsőjéről.
Járt be a vonat az állomásra, Józsi  vitte az újságját, mi pedig néztük az ablakon, hogyan találnak egymásra.   Amikor megpillantottuk a forgalmi iroda ajtajában várakozó kislányt, már sejtettük, hogy ez a kirándulás nem lesz unalmas. A kislány ugyanis olyan 160x160-as termetű volt, ellentétben a Józsi 185 centijével.
Egyszercsak Józsi rohan be a kocsiba, a Kisalföldet félredobta a sarokba és szaladt tovább a vonaton egész a vonat elejéig.  Az ajtóból még visszaszólt:  Mondjátok, hogy rosszul érzem magam. Mellesleg ez meglehetősen meg is látszott rajta.
Ennek ellenére a kislányt be hívtuk magunk közé és el kell mondanom, hogy amit a Józsi telefonon keresztül tapasztalt az teljesen olyan is volt.  Nagyon vidám teremtés volt, nagyokat nevetett sőt később amikor az alakjára is tettünk célzásokat, "vette a lapot" és nem sértődött meg.
Józsi erről mit sem tudott, mert a következő állomáson,  persze az ellenkező oldalon, leszállt a vonatról. A sors játéka, hogy egy év mulva hivatalosak voltunk Józsi és Kati esküvőjére.  Mondanom sem kell, hogy Kati a kirándulásunkon résztvevő kislány volt.
Nem tudom, hogy mondhatom-e erre, hogy az ügy balesetmentesen zárult?

A következő esetnél azonban nem sok hiányzott ahhoz , hogy rosszul végződjön.

Mindenki tudja, hogy a telefonálásnak vannak írott és íratlan szabályai. Ha ezeket nem tartják be, legjobb esetben félreértés keletkezik.
Ilyen szabály például, hogy akit hívnak mondja meg a nevét és a helyet ahonnan beszél.
A hívó félre ugyanez vonatkozik.
Történt, hogy két szomszédos állomás forgalmistája, a személyzettel együtt, az éjszakai szolgálat mélypontján, úgy hajnali fél kettő két óra körül elaludt.
Előtte még mindegyik elküldött egy-egy vonatot a másik állomásra.  Egyik vágányon ment egyik vonat, a másik vágányon jött a másik vonat. Egészen az állomások bejárati jelzőjéig.
Ott meg kellett állniuk, mert a bejárati jelző "vörös" volt.
Egy darabig vártak, hogy majdcsak megváltozik ez a szín és mehetnek tovább.
Nem így történt. Az egyik vonat mozdonyvezetője nem volt türelmetlen, talán még bólintott is, mondjuk ő volt az "A" állomás  bejárati jelzőjénél.
A másik mozdonyvezető azonban, amelyik a "B" állomás bejárati jelzőjénél állt, türelmetlenebb volt. Leszállt a mozdonyról a "pályatelefon"-jával, amit a megfelelő helyre csatlakoztatva, felhívta a szolgálattevőt.

Tudni kell, hogy ilyen esetben mindkét állomás forgalmistájánál "megszólal"  a telefon csengője.  A "B" állomás forgalmistája lehetett álmosabb, mert őt nem ébresztette fel a csengetés.  Az "A" állomás szolgálattevője viszont azonnal  felkapta a telefont és beleszólt:   Mi bajod?
A mozdonyvezető, miután elmondta a véleményét az éber szolgálatvégzésről, közölte, hogy:  Itt állok a bejárati jelzőnél, miért nem engedtek be az állomásra.
A forgalmista rátekintett a berendezésére és látta, hogy a bejárati jelzőjénél áll egy vonat.  Azt nem vallotta be, hogy csakougyan aludt, honem azt mondta a mozdonyvezetőnek, hogy "rossz" a bejárati jelző, vörös mellett behaladhat az állomásra.
Ezután leste, hogy a vonat csak nem akar megindulni.
Annál inkább meglepődött a "B" állomási forgalmista, amikor arra ébredt, hogy egy vonat húz be az állomására.  Kérdezi a mozdonyvezetőt:  Hát te hogy kerülsz ide?
Mondja a mozdonyvezető:  Mi van veled, még mindig alszol?  Az előbb beszéltem veled, azt mondtad, hogy vörös mellett behaladhatok.   Én ugyan nem,  -  mondja a forgalmista -  most ébredtem fel.
Nagy nehezen tisztázták a helyzetet. Kiderült a félreértés, ami abból adódott, hogy a mozdonyvezető sem mondta meg, hogy honnan beszél, melyik vonattal van, és a forgalmista sem mondta meg hogy ő melyik állomás forgalmistája.

A félreértés szerencsésen végződött. De ennyi erővel hatalmas baleset is keletkezhetett volna, hisz a vonat nem arra az állomásra kapott engedélyt behaladásra, ahova tényleg behaladt.