Schvalm Rózsa verse Loncuska
képszerkesztésével.

Írott levél

Aranybetűs írott levél,
az ég küldte le a földre.
Hozta Isten üzenetét,
újszövetség benne kötve.

A magasból alászállott,
gyújtott tüzet a szívekben.
Szeretetet égő lángot,
örök fényben, reményt keltve.

Világért hullt drága vére,
áldozati bárány értünk.
Fájdalmak közt, szenvedésben,
Megváltónk lett, mentő vértünk.

Schvalm Rózsa

(2013-02-28)

Új tavasz varázsa, friss illata árad,

integetnek virágzó fák, feslő barkaágak.

Ünneplő tömeg a Mestert várva várja,

szamárcsikón érkezik a remény Messiása.

Fogadja Őt a nép öröm - rivalgással,

 benne megmentőjét, a hős szabadítót látja

Köszönti virággal, letört barkaággal,

elé ruháit szórva , és Hozsannát kiáltva.

De félreértést rejt, az ünnepi lárma,

nem ismeri fel Jézust, mint égi Messiása.

Schvalm Rózsa verse Loncuska
képszerkesztésével.

Egy, csak egy

Egy, csak egy, Ki embernek született, s bűntelen,
mint fehér galamb Isten lelke szállt Őreá.
Szelíd volt, a törvényt megélte hűségesen,
alázattal, csendesen, jó szolgaként helyt állt.

Gyógyítani jött testi – lelki sebeinket,
csillapítani sóvárgó lelkek ínségét.
Szabadulást hírdetett, ige szavát hintve,
erősítve gyengék, s a kicsik közösségét.

A megrepedt nádszálat menti, nem töri el,
s nem oltja ki pislogó gyertya halvány fényét.

 

 
A szeretet.

A szeretet fénylő,
Apró kicsi mag,
Amit a Teremtő,
Ki maga a szeretet,
az emberi szívek,
mélyére ültetett.
A jó talajban
meggyökerezett,
szívben és lélekben
kiteljesedett.
Minden jóság,
szépség és boldogság
buzgó forrása lett.
Isteni kegyelem,
végtelen és örök,
összekötő kapocs
Isten és ember,
ember és ember között.

Schvalm Rózsa

Kívánságok, vágyak röghöz kötnek

Ember, ki fölfelé nem tekintesz,

kívánságok, vágyak röghöz kötnek.

Célként önmegvalósítás lebeg

előtted, a kék madár felröppen.

Tovaszáll, soha el nem érheted.,

tévelygsz vágyaid erdejében.

Hol a sűrűből kiút nem vezet,

veszted reményed, célba nem érhetsz.

Fel, az égre nézz! s nyílik feletted,

szeretettel hajol hozzád Isten.

Erőterében védelemre lelsz,

félelemre okod többé nincsen.

Februári napsugár

Februári reggel, ragyogó derengés,

tiszta ég, kék azúrján áradó a fény.

Mosolygó napsugár, felvillanó remény,

tán tavasz kopogtat a téli fagy jegén?

Mély, téli álmából ébred ma a medve,

kidugja a fejét, vajon tavasz van-e?

Fénylőn a napsugár azt súgja fülébe,

maradj barlangodban, álmodj tovább csendben.

Csalóka e ragyogás, hideg fényesség,

késik még a tavasz, kikelet, ébredés.

Tél hegedűjén még a hideg szél zenél,

dideregve repülnek, fázós cinegék.

Döntsd le a falat

Ha önhittség tégláiból falat építesz,

saját világot, hol magad vagy a középpont,

s úgy érzed ember, körülötted forog minden,

rájössz mindez csak illúzió, tévedés volt.

Nincs ami szítsa, hogyha forrását elzárod,

hamvad, s kialszik benned az Isteni szikra.

Fény nélküli életed lelki haldoklásod,

döntsd le a falat, s új élet hajnala virrad!

Lelki szemeid megnyílnak, tágul a világ,

s meglátod a létezés igazi centrumát

Döntsd le a falat

Ha önhittség tégláiból falat építesz,

saját világot, hol magad vagy a középpont,

s úgy érzed ember, körülötted forog minden,

rájössz mindez csak illúzió, tévedés volt.

Nincs ami szítsa, hogyha forrását elzárod,

hamvad, s kialszik benned az Isteni szikra.

Fény nélküli életed lelki haldoklásod,

döntsd le a falat, s új élet hajnala virrad!

Lelki szemeid megnyílnak, tágul a világ,

s meglátod a létezés igazi centrumát.

Őrizd a fényt!

Sötét árnyékvilágban elvész a remény,

szakadék szélén járva riasztó a mély.

Szenvedés, fájdalom labirintusában

bolyong az ember, s a kiutat nem látja.

A fény, ha felragyog, bár vakítja szemed,

ne takard el, oszlik a sötét feletted!

Világosságot vetít életutadra,

feldereng a reménység hajnalcsillaga.

Kövesd ezt a csillagot, hagyd, hogy vezessen,

gonosz erőit megtörte a kereszten.

engedd be szívedbe bizalommal, hittel,

őrizd a fényt, légy világosság gyermeke!