Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

network.hu

Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. (Lk 12,3)

Egyszer, egy musical szereppróbán vezeték nélküli mikrofon volt a ruhámra rögzítve. Mindig nagyon figyelek arra, hogy kikapcsoljam, amikor vége a próbának, de ez alkalommal elfeledkeztem róla. Az öltözőben egy másik szereplővel folytatott magánbeszélgetésemet felerősítve hallotta odakinn a közönség. Mindenki hallotta, ahogy a zenekar egyik tagját kritizáltam. Amikor észrevettem, mi történt, megrémültem és rettenetesen szégyelltem magam. A durva szavaim egyáltalán nem azt az embert tükrözték, akinek látszani akartam.
A mai olvasmányban Jézus tanítványainak a farizeusok képmutatásáról beszél. A farizeusok tökéletesnek tűntek kívülről, és nagy tiszteletnek örvendtek. Jézus azonban nemcsak a magánbeszélgetéseiket, de a gondolataikat is ismerte, figyelmeztette őket, hogy a szívük romlottsága napvilágra kerül.
Nem számít, mások milyennek látnak minket. Isten belelát a szívünkbe, és ismeri a szavaink mögötti gondolatainkat. Amikor kísértést érzünk arra, hogy kritikával, vagy rosszindulattal beszéljünk valakiről, emlékezzünk Pál intésére: "beszédetek legyen mindenkor kedves" (Kol 4,6).

Imádság: Élet Ura, teremts bennünk tiszta szívet, ami szeretetedet tükrözi szavainkban és cselekedetünkben. Ámen.

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu