De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él
fáradságos munkájából. (Préd 3,13)

A helyi idősek otthonában egy újévi vidám táncestélyt rendeztek, úgy,
ahogy kell, lampionokkal, harapnivalóval, és automata lemezjátszóval.
Az "ugrándozók" többsége a 70-es, 80-as éveiben járt. Egyikük igen
hálás volt, hogy mozogni tudott egyáltalán a zenére, de egész szívéből
tette azt, széles mosollyal az arcán szórakozott. Amikor megkérdeztük,
miért táncol olyan hevesen, azt válaszolta, nem tudhatja, hány napja
van még hátra táncolni, örülni, nevetni, bizonyára kevesebb, mint
amennyit már megért.
Ahogy hallgattam a férfit, tudatosult bennem, hogy korunktól
függetlenül egyikünk sem tudja, hány napot érünk meg. A Biblia arról
beszél, ameddig e földön vagyunk, használjuk ki az időt az emberek
Krisztushoz segítésére, legyünk az ő bizonyságtevői, szeressük egymást,
dicsőítsük Istent minden módon, örüljünk, éljünk békében, és jót
cselekedjünk.
Hány napot elfecséreltem panaszkodásra, a magam útját járva? Hány óra
telt el önsajnálattal, bosszúállást forralva, vagy másokat félretolva,
hogy én legyek az első helyen? Már nem lehet visszahozni az elveszett
napokat és órákat, de a mai napot kihasználhatom, és mostantól kezdve
minden nap így tehetek.

Imádság: Istenünk, életnek adója, segíts, hogy minden napon a te
dicsőségedre éljünk.

 Ámen.