Küldtem egy csekket egy fiatal ismerősömnek, aki nagyon nehezen tudott
kijönni kevéske fizetéséből. Mivel szerény összeg volt, túl nagy
lelkesedést nem reméltem, de azért egy köszönömöt elvártam volna. Mivel
nem jelentkezett, az is megfordult a fejemben, hogy talán nem kapta meg
az ajándékot. Aztán két hónappal később összefutottunk az utcán. Mikor
rákérdeztem, egy laza kis "kösz"-t dobot felém, és azt mondta, hogy még
nem volt ideje beváltani a csekket. Úgy éreztem, hogy nem értékelték az
ajándékomat, és elbizonytalanodtam, hogy legyek-e a jövőben is ilyen
bőkezű.
De otthon letérdelve Isten előtt, megvallottam neheztelésemet, és
megbocsátottam az ismerősömnek. Hálás vagyok, hogy Isten sokkal
könyörületesebb, mint mi vagyunk. Ő nem szűnik meg adni, még ha gyakran
el is felejtünk köszönetet mondani. Pedig az 1Thessz 5,18 azt mondja:
"mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által
a ti javatokra".
Istennek nincs szüksége a mi köszönetünkre. Mégis, hálaadásunk örömmel
tölti el; és ha köszönetet mondunk a barátainknak vagy szomszédainknak,
ők is és mi is jobban fogjuk érezni magunkat.

Imádság: Atyánk, emlékeztess a hálaadásra, és bocsáss meg, ha
megbántunk másokat figyelmetlenségünkkel.

Ámen.