Akármikor az aggodalom került szóba, hívő nagymamám mindig azt mondta:
"A legrosszabb dolgok az életben velem nem történtek meg."

A mai igeszakaszban Jézus egyértelműen beszél az aggódásról. Arra biztatja a
követőit, hogy bízzanak Istenben, aki minden szükségletüket ismeri és
kielégíti. Jézus sok teremtményt hoz példaként, akikről Isten
gondoskodik - az ég madarai, a mező virágai - és megígéri, hogy szerető
Atyánk rólunk sem feledkezik meg. Az igét a saját életemre
vonatkoztatva, a legnagyobb kihívást mindig az jelentette, hogy mikor
cselekedjek, és mikor várjak Istenre, hogy ő cselekedjen.
Egy barátom segített megértenem, hogy működik az egyensúly a személyes
tettek és az Istenbe vetett bizalom között. Közép-Afrika száraz
pusztaságaiban honos akácfáról mesélt, ami hervadtan vészeli át a
nyarat, az őszt és a telet, miközben vizet raktároz. De a tavaszi esők
előtt a fa egyetlen hajtása zöldellni kezd, leveleket és ágakat hoz,
hogy jobban elraktározhassa a csapadékot, aminek addig még semmi jele
nincs.
Az akác nekem a várakozó élet példája. Azon igyekszünk, hogy készek
legyünk, mielőtt bizonyítékunk lenne. Aggodalom nélkül élhetünk, mert
tudjuk, hogy a jóságos és kegyelmes Isten mindennel el fog látni
minket. Készüljünk fel rá!

Imádság: Istenünk, adj bölcsességet hittel cselekednünk, még ha
bizonytalansággal nézünk is szembe.

Ámen.