Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el;
amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek. (Mt 10,27)

Húsvétkor sok gyülekezet tart hajnali istentiszteletet. A Nap első
sugaraira örömmel kiáltjuk: "Halleluja! Feltámadt!" De a Jn 20,1 azt
mondja, hogy a magdalai Mária korán reggel, amikor még sötét volt,
akkor ment a sírhoz, de azt üresen találta.
Ezt a különbséget fel sem fedeztem addig, amíg férjem el nem vesztette
állását. Nappal megnyugtattak olyan igék, mint "akik Istent szeretik,
azoknak minden javukra szolgál" (Róm 8,28) és "Én veletek vagyok minden
napon a világ végezetéig" (Mt 28,20). Hajnal 4-kor többször félve
riadtam fel álmomból.
Akkor az éjszaka közepén kellett megbizonyosodnom arról, hogy Jézus él
és uralkodik. Akkor volt rá szükségem, hogy tudjam, Jézusnak tudomása
van a küzdelmeinkről, és velünk van a bajban is. Abban a percben
kellett éreznem, hogy nem számít, milyen szörnyű helyzetbe kerülünk,
Jézus az Úr!
A húsvéti napfelkelte istentiszteletek nagyon kedvesek, de talán jobb
lenne, ha az éjszaka közepén ünnepelnénk a Feltámadottat. Sokkal inkább
szükségünk van Isten hatalmára emlékezni, amikor az életünk ijesztő,
nem pedig rózsás.

Imádság: Drága Urunk, amikor félelemtől reszketve ébredünk az éjszaka
közepén, emlékeztess az állandó gondoskodásodra.

Ámen.