Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem,
utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. (Zsolt
63,2)

Egész felnőtt életemet súlyos koraszülött gyermekek gondozásával
töltöttem. Általános problémáik egyike, hogy megfeledkeznek a
lélegzetvételről, és a gondozó érintése szükséges, hogy emlékeztesse
őket a normális levegővétel folytatására. Körülveszi őket az életet adó
levegő, mégis a meghalás veszélye fenyeget, mert kifejletlen agyuk
elmulasztja elküldeni a lélegzésre parancsot adó jelet.
A lelki életem olykor-olykor ehhez hasonló. Körülvesz az Isten
jelenléte, de erőtlenségem miatt a lelki levegővétel elmarad.
Elhanyagolom a bibliaolvasást, mellőzöm a csendességet, nem beszélgetek
Istennel. Mindezek szükségesek a Szentlélek befogadásához, és ahhoz,
hogy lelkem megtisztuljon az élet mérgező elemeitől, amely mindenkiben
felhalmozódhat.
Ha "levegőre szomjazom", levert és reményvesztett vagyok, Isten keze
megérint, mint a koraszülöttek fölött őrködő gondozónővér. Ekkor
felismerem; azért érzem magam üresnek, mert megfeledkeztem a
legfontosabb napi tevékenységről - Isten Szentlelkének belélegzéséről.
Amikor visszatérek a napi csendességemhez, az Isten szerető
jelenlétében megújulok.

Imádság: Urunk, köszönjük érintésedet, amellyel a megváltott életben
való járás vágyát felébreszted bennünk.

 Ámen.