Családunkban két tinédzser gyermek van. Nagyon élvezzük a sokféle közös
tevékenységet, különös kedvencünk a sziklafal-mászás. Örömet lelünk a
kihívásban, ki tudja elérni a csúcsot. Egy régi áruház falán szoktunk
mászni, amelyet több mint 30 nyomvonalon alkalmassá tettek a tetőig
való kúszásra. Felváltva mászunk és kötünk (tartjuk a kötelet), hogy a
mászó biztonságban legyen. Kezeinket és lábainkat a fal oldalában
kiképzett "tartókba" helyezzük. Lentről a tartók némelyike túl nagynak,
a másik túl kicsinek, könnyen elérhetőnek, vagy egymástól túl messze
lévőnek tűnik. A valóságról csak úgy lehet meggyőződni, ha felmászunk a
falra, és "első kézből" vizsgáljuk meg mindegyiket, melyik tartó a
legalkalmasabb.
A lelki élet is hasonló. Úgy véljük, tudjuk, melyik feladat nehéz vagy
könnyű számunkra, melyik embert tudjuk vagy nem tudjuk elviselni,
melyik bizottságban tudnánk dolgozni. De amíg nem engedjük, hogy Isten
válassza meg a követendő útirányt, és nem kezdünk el cselekedni, nem
érthetjük, melyik "tartót" készítette el számunkra. A mászófal tetejére
feljutás élménye semmi ahhoz az örömhöz képest, amikor Isten országáért
dolgozhatunk. Isten tartja a kötelet, gyerünk előre bátran!

Imádság: Istenünk, országod irányába akarunk menni, segíts nekünk
bátorsággal tartani az irányt.

Ámen.