Édesapámmal az udvarban egy csirkét készítettünk elő az ebédhez, míg
anya a konyhában tésztát gyúrva serénykedett. Nem sokkal később a sült
csirke finom illata lengte be a házat. A mai napig a kedvenc ételem a
házi tojásból készült nokedlivel és burgonyapürével tálalt sült csirke.
Jézus sokszor beszélt lakomáról és ételről, amikor Istenről tanított.
Az egyik ezek közül, amikor a nagyhéten az utolsó vacsorára emlékezünk.
Jézus megtörte és szétosztotta a kenyeret, ami az élet kenyerévé vált
(Jn 6,48-51).
Az úrvacsorában a gyökereinkhez megyünk vissza: eszünkbe jutnak a
korábbi úrvacsorák, emberek, akikkel kapcsolatba kerültünk.
Emlékezhetünk a könnyekre, amiket ejtettünk, az ígéretekre, amiket
megfogadtunk, és a terhekre, amiket letettünk az úrvacsora alkalmával.
Ezek az élmények Istenhez kötnek minket, és formálják a
személyiségünket.
Amikor úrvacsorázunk, a Lélek eledelét vesszük magunkhoz. A
megterheltnek ez a lelki megnyugvás és erő a következő naphoz. A
magányosoknak a hit közössége. A haragosoknak és megbántottaknak egy
lehetőség, hogy a világot jobbnak lássák. A betegeknek a gyógyulás
ajándéka. A hitben járóknak Krisztus jelenléte - a Lélek eledele, amely
kívánatos lelkünknek.

Imádság: Istenünk, segíts emlékeznünk, hogy te mindig mellettünk vagy,
amikor próbálunk Jézussal járni.

Ámen.