Bendur István
Mészáros Istvánné Margitnak

A boldogság olyan kevéssel beéri:
Meleg kézfogás, mosoly, tiszta szó…
Az, ki öleléssel a világot méri,
Szép szavakban fürdik, mert olyan biztató,

Hogy vannak még társak ebben a hazában,
Akiket éltet mindig a remény:
Hogyha elszunnyadt is a szörnyek ölében,
Izzik, fellobog és világlik a fény.

A sorsnak köszönöm, hogy leltünk egymásra,
Elnézem e derűs, kedvesen bölcs arcot,
S érzem: a kapuját átlépve jövőnek
Nem vagyok egyedül. Sorssal vívunk harcot