Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott el tőlük:
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.”
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent.

Nézzünk a felhő mögé!
Az egyik hittanórán éppen Krisztus mennybemeneteléről tanultunk, beszélgettünk. A gyerekek elmondták, hogy az esemény bibliai leírásából mit tartottak érdekesnek, fontosnak. Az egyik fiúnak például a felhő tetszett a legjobban. Egyesek felnevettek a dolgon, mert jelentéktelennek tartották az égi felhőt. Én azonban örültem megjegyzésének, mert alkalmat adott arra, hogy részletesebben elmagyarázzam a felhő jelentőségét. Nem egy időjárási jelenségről van itt szó ugyanis, azaz nem egy komor viharfelhőről vagy barátságos kinézetű bárányfelhőről, hanem egy bibliai jelképről. A szentírásban a felhő számos esetben Isten jelenlétére, Isten megjelenésére utal. Érdekes, hogy egyúttal a felhő a kíváncsi emberi tekintetek elől el is takarja az Istent, aki valójában láthatatlan, mintegy rejtőzködő. A mennybemenetelnél a felhő azt jelképezi, hogy az Úr az isteni világba emelkedik fel. E rövid kis bevezető után nézzük az eseményt, Krisztus Urunk mennybemenetelét! Nézzünk egy kicsit e titokzatos felhő mögé!
A Jézus mennybemeneteléről szóló evangéliumi beszámolók meglehetősen szűkszavúak. Az idén olvasott Lukács-féle beszámoló sem árul el sokat a mai ünnep tartalmáról. Mit tudunk meg belőle? Feltámadása utáni utolsó jelenése alkalmával az Úr elbúcsúzik tanítványaitól, megígéri a Szentlelket, majd az égbe emelkedve eltávozott körükből.
Szent Lukács evangélista azonban egy másik írásában, az Apostolok Cselekedeteiben ennél részletesebben írja le az eseményt (vö. ApCsel 1,1-11). E leírás legérdekesebb eleme az, hogy Jézus az apostolok „szeme láttára felemelkedett, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták” (ApCsel 1,9). Ez a mennybe emelkedő Krisztust eltakaró felhő jelképe annak a homálynak, amelybe a túlvilág burkolózik. Mi van a felhőn túl? Arra hamar rájövünk, hogy szemünk nem láthat át rajta és a legmodernebb távcsövek sem segítenek nekünk. Emberi értelmünkkel kutatjuk a túlvilág titkait, de annál többre nem jutunk, mint amennyit Jézus elárult nekünk. A felhőn túl Jézust dicsőség várta, az Atya várta. A mai ünnep titkát a Hitvallás így tartalmazza: Jézus „fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján.” Az Apostoli Hitvallásban pedig így szerepel: Jézus „fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján.”
Jézus mennybemenetele azt jelenti, hogy a feltámadása utáni jelenések lezárulnak. Apostolai és tanítványai meggyőződhettek arról, hogy él, amely később fontos lesz számukra a krisztus feltámadásáról szóló igehirdetés során. Az Úr ugyanis utolsó jelenése alkalmával megbízást ad nekik, hogy szenvedésének és feltámadásának tanúi legyenek, és hirdessék a bűnbocsánatot minden népnek (vö. Lk 24,46-48). A mennybemenetel egyben azt is jelenti, hogy Krisztus visszatér oda, ahonnan jött, visszatér ahhoz, aki elküldte őt a világba, a mennyei Atyához. Tanítványait mégsem hagyja magára, hanem elküldi a Szentlelket, aki meg fogja őket erősíteni a tanúságtételben és az igehirdetésben.
Jézusra tehát a mennyei örök dicsőség várt a felhőn túl, földi élete után. És mi vár engem a felhőn túl? De itt már a hit világa, a remény világa kezdődik. Engem is az Atya vár. Hiszem, hogy engem is az Atya vár. Ha akarata szerint szeretetben élem életem, ő az örök élettel fog megajándékozni. Jézus mennybemenetele és az örök dicsőségbe jutása erősítse bennem a hitet, hogy van örök élet és elnyerhetem azt! Ha égre emelt tekintettel élek, azaz életem minden napján szem előtt tartom, hogy a mennyországban Isten vár rám, és ha elfogadom Krisztus vezetését, akkor reményem be fog teljesedni és az örök üdvösségre jutok.
Mai elmélkedésünk befejezéseként figyeljünk Krisztus missziós parancsára, amit mennybemenetelekor mondott apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Az Úr egykori felszólítása nekem is szól. Indulnom kell, hogy tanúja és evangéliumának hirdetője legyek. Nem új tanítást kell kitalálnom, hanem azt kell kitalálnom, hogy Krisztus örökérvényű szavait, örömhírét, hogyan tudom újszerűen, korszerűen, új fórumokon hirdetni. Korunkban talán éppen az jelenti a keresztények számára a legnagyobb kihívást, hogy a közönyös embereknek úgy tegyünk tanúságot hitünkről, hogy felébredjen bennük a vágy Isten megismerésére.
© Horváth István Sándor

Urunk, Jézus Krisztus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél apostolaidnak és tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Tanításod, az üdvösségre vezető igazság szabad utat nyit Isten felé, a menny felé. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül az örök életre, ahová minden embert, engem is meghívsz és vársz. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!