Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme,
  napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók
  újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk
  előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész
  Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte
  tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai
  Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem
  vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem,
  aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához
  hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének
  idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok
  szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is
  elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
  Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag,
  amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház
  fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek.
  Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre
  borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat
  adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak,
  hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
  Mt 2,1-12


  Elmélkedés:
  A jelet követve
  A legenda szerint a németországi városban, az ezeréves rózsáról híres
  Hildesheimben élt valamikor egy gyönyörű leány. Mivel a munkához nem nagyon
  értett, minden szabadidejében a zongora mellé ült, hogy játsszon és
  énekeljen. Ahogy felnőtt, szépségének és csodálatos énekének híre messzi
  földre jutott. A vándorok és zarándokok, akik Hildesheimbe érkeztek, hogy
  megnézzék a székesegyház mellett a híres rózsát, ha tehették, nem
  mulasztották el megnézni a csodaszép lányt is. Sokan szerették volna
  feleségül venni, de ő nem engedett kérőinek. A leány aztán beleszeretett egy
  fiúba, aki hamarosan megkérte kezét. Az apa azzal egyezett bele, hogy a fiú
  előbb tegyen szert vagyonra és legyen jó állása. A fiú egy január eleji
  napon a templomban meghallgatta a prédikációt, amely a napkeleti bölcsekről
  szólt. Gazdagok, tehetősek lehettek, ha aranyat, tömjént és mirhát, tehát
  nagyon értékes ajándékokat tudtak magukkal vinni. Ettől kezdve a fiú
  gondolatai állandóan csak a három királyon jártak. Előkelő ruhában,
  koronával a fejükön képzelte el őket, s gondolataiban mindhárman aranyat
  cipeltek. Később pedig varázslóknak képzelte őket, akik mindent arannyá
  tudnak változtatni. Vágyott a királyok aranyára, hogy feleségül vehesse a
  leányt. A történetnek szomorú vége lett: a fiú megőrült, beleőrült az arany
  utáni sóvárgásba és bolondok házába került. Amikor a leány értesült erről,
  bánata hamarosan a sírba vitte.
  Ez a kis történet azt igazolja, hogy a háromkirályokról, pontosabban a
  napkeleti bölcsekről szóló evangéliumi elbeszélés az évszázadok során
  mennyire megmozgatta az emberek fantáziáját, ugyanakkor figyelmeztet minket
  arra is, hogy helytelen, kapzsi képzelődéseink rossz útra vezetnek minket. A
  mai napon, Urunk megjelenésének ünnepén, amelyet a magyar hagyomány
  Vízkeresztnek nevez, Szent Máté evangéliumából olvastuk fel a távoli
  keletről útnak induló és a különös égi jelet követő bölcsek történetét. A
  szöveg nem beszél királyokról, hanem bölcseket említ, de a gazdag ajándékból
  következtetünk arra, hogy uralkodók lehettek. Az evangélista azt se jelöli
  meg, hogy szám szerint hányan voltak, csak a három ajándékból következtetünk
  arra, hogy talán éppen ennyien lehettek. Szintén a későbbi hagyománynak
  köszönhető, hogy a Gáspár, Menyhért és Boldizsár névvel emlegetjük őket.
  De mivel valójában nem ezek a részletek a lényegesek, érdemes visszatérnünk
  az eredeti evangéliumi szöveghez, amely fontos tanulságokat rejt számunkra.
  A bölcsek egy csillagot, egy csillag fényét követve jutnak el először
  Jeruzsálembe, majd onnan Betlehembe, a kis Jézushoz. A csillagot tehát
  isteni jelnek, követendő jelnek tekintik, s ez a felismerés, ez a hit segíti
  őket, hogy eljussanak céljuk, megtalálják a keresett gyermeket. Útjuk vége
  felé közeledvén, szinte közvetlenül a célba érkezés előtt több dolog is
  megállásra készteti őket. Egy időre eltűnik előlük a csillag. A
  nagyvároshoz, Jeruzsálemhez érkezve akár azt is gondolhatták volna, hogy
  célhoz értek, e hely méltó egy király születéséhez, de ők mégsem hitték ezt,
  hanem tovább akartak menni. És ott van Heródes király gonosz szándéka, amely
  szintén megakadályozhatta volna őket abban, hogy elérjék céljukat. De az a
  tény is megállíthatta volna őket, hogy az írástudók, akik a prófétai
  jövendölésekben megtalálták, hogy az új királynak Betlehemben kell
  megszületnie, e nagyszerű dolog felfedezését követően nem tesznek egyetlen
  lépést sem, nem indulnak el, mert talán maguk sem hisznek abban, hogy az ő
  idejükben teljesednek be a jövendölések.
  A kitartó keresés, a kitartó előrehaladás hozza meg a fáradozás jutalmát
  számukra: megtalálják a Gyermeket és kifejezhetik hódolatukat Isten Fia
  előtt. Az előttünk álló esztendőben ez a kitartás vezessen minket is, hogy
  az isteni útmutatást követve előrehaladjunk lelkiekben és szüntelenül
  közeledjünk Jézushoz, aki életünk Ura és Királya. Ne szédítsen meg minket a
  királyok aranya! Figyeljünk a Gyermekre, a kis Jézusra, aki mennyei
  kincseket ad mindannyiunknak!
  © Horváth István Sándor


  Imádság:
  Urunk, Jézus! Betlehemi csillagod fénye töltse be szívünket és világítsa meg
  életutunkat! Téged keresünk, feléd indulunk, hozzád szeretnénk eljutni,
  kifejezzük hódolatunkat előtted, akiben felismerhetjük Isten Fiát és
  Megváltónkat. A hit fénye oszlassa el félelmeinket, szüntesse meg
  aggodalmainkat, hogy bátran haladjunk feléd és az örök élet felé!