Búcsúbeszédében Jézus  így  szólt tanítványaihoz:  "Még  sok  mondanivalóm
  volna, de nem vagytok hozzá elég  erősek. Amikor azonban eljön az  Igazság
  Lelke, ő  majd  elvezet  titeket  a  teljes  igazságra.  Nem  magától  fog
  beszélni, hanem azt  mondja el, amit  hall, és a  jövendőt fogja  hirdetni
  nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
  Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi,  amit
  majd hirdet nektek."
  Jn 16,12-15

  Elmélkedés:

  Élet a Szeretetben
  Történeteink jól  ismert  hőse,  Eszter,  néhány  évvel  ezelőtt  nyaralni
  készült családjával. Úgy  gondolta, hogy  könyvet is visz  magával az  egy
  hetes  pihenésre,  s  arra  kért,   hogy  ajánljak  neki  valami   érdekes
  olvasnivalót. Néhány  kötetet  adtam  neki kölcsön,  többek  között  Márai
  Sándor: A kassai polgárok  című drámáját, s  felhívtam figyelmét, hogy  ez
  egy nagyon izgalmas történet. Amikor visszahozta a könyveket, megkérdeztem
  tőle, hogy  kellően érdekfeszítő  volt-e a  Márai-féle történet?  Nem  kis
  meglepetésemre Eszter azt válaszolta,  hogy nagyon izgalmasan indultak  az
  események, de ő nem szereti a fokozódó izgalmakat, ezért úgy döntött, hogy
  elolvassa a  könyv utolsó  oldalait, s  amikor már  ismerte a  befejezést,
  akkor olvasta el  elejétől végéig a  művet. Én még  soha nem olvastam  így
  könyvet,  de  tudom,  hogy  az   izgalmak  elkerülése  végett  többen   is
  alkalmazzák  ezt  a  módszert.  Bevallom,  hogy  én  szeretem  a  váratlan
  fordulatokat, a szövevényes eseményeket, nem sietek türelmetlenül a dolgok
  elébe, s engedem, hogy az író vezessen a történet végkifejletéig.

  A mai nap a Szentháromságot ünnepeljük. Hitünk szerint egy Isten van,  aki
  három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezt a három isteni személyt
  nevezzük egy  szóval Szentháromságnak.  Emberi értelmünk  számára  azonban
  meglehetősen felfoghatatlan,  hogy miként  lehetséges ez,  hogyan is  kell
  mindezt  értenünk.  Azt  könnyen  beláthatjuk,  hogy  nem  egy  különleges
  matematikai rejtélyről vagy megoldhatatlan számtani feladványról van szó a
  Szentháromság esetében. Az első  keresztény századoktól fogva  egyházatyák
  és hittudósok egész sora  foglalkozott a Szentháromsággal, illetve  azzal,
  hogy milyen viszony,  kapcsolat áll fenn  az Atya, a  Fiú és a  Szentlélek
  között.  Azzal  mindenki   egyetért,  hogy  amit   a  tudunk,  azt   Isten
  kinyilatkoztatásából tudjuk, mert  emberi értelmünk semmiféle  bölcselkedő
  okoskodással nem  képest megközelíteni  a  Szentháromság lényegét.  Az  is
  egyértelmű  ugyanakkor  mindenki  számára,  hogy  a  Szentháromság  titok,
  mégpedig hitünk egyik legnagyobb é legfontosabb titka.

  A titkot persze igyekszünk megfejteni,  s szeretnénk mindig többet  tudni.
  Így van ez a hétköznapi életben, és a hittitkokkal is. A  Szentháromsággal
  kapcsolatos fejtegetéseket és hittudományi értekezéseket természetesen nem
  tartom feleslegesnek, sőt, egészen hasznosak azok, de én egy kicsit mindig
  úgy érzem, hogy amikor  meg akarjuk fejteni és  a maga teljes  valóságában
  meg akarjuk érteni a Szentháromságot,  akkor úgy teszünk, pontosabban  úgy
  szeretnénk tenni, mint Eszter, aki először  a történet végét olvassa el  a
  könyvből. Nekem úgy tűnik,  mintha elébe akarnánk  menni a dolgoknak  vagy
  mintha   siettetni    akarnánk    Isten-keresésünk,    Isten-megismerésünk
  folyamatát. Halálunk  és feltámadásunk  után,  az öröklétben  majd  együtt
  leszünk Istennel és mindent  tudni fogunk róla. De  a megismerésnek ezt  a
  teljességét nem szükséges  az időben előbbre  hoznunk. Szerencsére nem  is
  tudjuk Istennel megtenni ugyanazt, mint egy regénnyel.

  Gyakran beszélünk arról, hogy Isten  elsősorban nem tanokat, nem  tanítást
  akart velünk közölni, hanem önmagát és szeretetét. Keresztény életünk  sem
  elsősorban egy tanítás megismerése  és megvalósítása, hanem sokkal  inkább
  egy  személynek  a  megismerése  és  követése,  azaz  Krisztus-követés.  A
  Szentháromsággal kapcsolatban  ezt úgy  mondhatnánk,  hogy ne  az  értelmi
  megközelítés legyen  a legfontosabb  számunkra, hanem  az, hogy  Istennel,
  azaz az Atyával, a Fiúval és  a Szentlélekkel éljünk! Szent János  apostol
  írja első levelében a következőket: "Isten szeretete abban nyilvánult  meg
  irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk"  (1Jn
  4,9). Majd ezzel folytatja: "Abból ismerjük meg, hogy Istenben maradunk, ő
  meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk" (1Jn 4,13).

  Befejezésül még egyetlen gondolat: Fontos, hogy János apostol ezen  szavai
  azt a kijelentést  követik, amely  szerint "Isten a  szeretet" (1Jn  4,8).
  Isten  tehát  nem  csupán  szeretetet   érez  a  teremtmények,  s   köztük
  legfőképpen az  ember iránt,  hanem ő  maga a  szeretet.  Isten-keresésünk
  mindig a szeretet keresése, Isten-megismerésünk minden esetben a  szeretet
  megismerése, és Isten utáni  vágyunk végső soron  a szeretet, a  tökéletes
  szeretet utáni vágyakozás. A Szentháromság mai ünnepe ébresszen rá  minket
  arra, hogy Isten  meghív minket  a vele  való életre,  a Szeretetben  való
  életre!
  (c) Horváth István Sándor

  Imádság:

  Ó, Szentháromság:  Atya,  Fiú  és  Szentlélek!  Titokként  és  igazságként
  ismertelek meg,  hitünk  titkaként és  igazságaként.  Megismertelek,  mint
  Szeretetet. Titokzatos, benső  életed lényege a  szeretet, amely kiárad  a
  világ és az emberek felé. Arra hívsz engem is, hogy éljek benned, éljek  a
  Szeretetben! Kész  vagyok  megismerni  és  elfogadni  a  szeretetet,  hogy
  szeretet ébredjen  bennem irántad,  dicsőítselek  és imádjalak  téged,  az
  örökkévaló Istent, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket!