Jézus egy magányos  helyre vonult  apostolaival. A nép  megtudta és  utána
  ment. Ő szívesen  fogadta őket,  és beszélt nekik  Isten országáról,  akik
  pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
  A nap már  hanyatlóban volt.  Odament hozzá  a tizenkettő:  "Bocsásd el  a
  népet -  figyelmeztették  -,  hogy a  környékbeli  falvakban  és  tanyákon
  szállást és  élelmet  keressenek  maguknak, mert  itt  elhagyatott  helyen
  vagyunk." "Ti adjatok nekik enni" - válaszolta. "Csak öt kenyerünk és  két
  halunk van - mondták. - El  kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk  ennyi
  népnek." Mintegy ötezer férfi volt ott.
  Akkor   meghagyta   tanítványainak:   "Telepítsétek   le   őket    ötvenes
  csoportokban." Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig  kezébe
  vette az öt  kenyeret és  a két  halat. Föltekintett  az égre,  megáldotta
  azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
  Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való  maradékot
  szedtek össze.
  Lk 9,11b-17

  Elmélkedés:

  Áldott kenyér
  Az elmúlt napokban Móra Ferenc: Istenáldotta búza című elbeszélése akadt a
  kezembe, nyilván nem véletlenül. Emlékeztem  rá, hogy évekkel ezelőtt  már
  olvastam a  történetet,  de  jó  volt  felfrissíteni,  mert  mondanivalója
  kapcsolódik a  mai ünnephez,  Krisztus  szent teste  és vére  napjához.  A
  történet szerint az író az aratás után egy idős nénivel találkozik, aki  a
  tarlón maradt kalászokat  gyűjtötte össze  a földről. Mivel  a zsákja  túl
  nehéznek bizonyult, az író segített neki hazavinni azt, s útközben mesélte
  el neki a szegény öreg az Istenáldotta búza történetét. Úgy esett ugyanis,
  hogy miután a jó Isten megteremtette a világot, leküldte az angyalokat  az
  égből, nézzék meg, hiányzik-e még  valami a földön. Az angyalok  hamarosan
  jelentették neki,  hogy  bizony  elfelejtett búzát  teremteni  az  emberek
  javára. A hiba kijavításaként a jó Isten megparancsolta, hogy az  angyalok
  azonnal rázzák ki a mennyei asztal terítőjét. A lehulló morzsákból  szerte
  a világon  búza  termett. De  ez  nem volt  igazi  szép búza,  hanem  csak
  alacsony szárú, ritkás  kalászú, kicsiny szemű  búza, amolyan vadbúza.  Az
  embereknek nem is  tetszett, gaznak  tartották, s ügyet  sem vetettek  rá.
  Mert az emberek  mindig olyanok  voltak a földön,  hogy a  jó nem  kellett
  nekik, még akkor sem,  ha rájuk parancsolták. De  azért volt két  testvér,
  akik nem  vetették  meg Isten  ajándékát,  s elvetették  e  búza  magvait.
  Aratáskor, ha több nem is, de  két zsákkal termett az apró szemű  búzából,
  amelyen megosztoztak. Az egyik testvér  odahaza azt gondolta, hogy a  fele
  búzáját odaadja  a másiknak,  mert amaz  egyedül van,  s nagyobb  szüksége
  lehet rá. Éjszaka  aztán elindult,  hogy titokban  átvigye a  búzát, de  a
  testvérébe botlott, aki éppen át akart mászni a kerítésen hozzá. Kiderült,
  hogy ő is  elindult, hogy a  maga búzájának a  felét odaadja  sokgyermekes
  testvérének. A  testvéri  szeretetre való  tekintettel  a jó  Isten  ekkor
  szétszórta mind a búzaszemeket a földön, amelyek dús kalászú, kövér  szemű
  búzát teremnek azóta is. Így áldotta meg Isten a búzát.

  Csodálatos növény a búza, titokzatos  a növekedése, s maga a  búzalisztből
  készült kenyér  is igazi  csoda, amelyet  Isten ajándékának  és  áldásának
  tekinthetünk. De még e legfontosabb emberi táplálékunknál is csodálatosabb
  az a kenyér, amelyben Jézus  saját testét adja nekünk lelki  táplálékként.
  Ezt a kenyeret,  Krisztus szent testét,  az Oltáriszentséget tiszteljük  a
  mai napon.  Az  evangéliumban a  csodálatos  kenyérszaporítás  eseményéről
  hallottunk. Figyeljünk fel  arra az  aprónak tűnő  mozzanatra, hogy  Jézus
  megáldja a kenyereket, s csak  ezután nyújtja tanítványainak, hogy  osszák
  ki az éhező embereknek. Az isteni áldásnak köszönhetően a néhány kenyérből
  oly  nagy  mennyiség  lesz,  hogy  sok  ezer  ember  jóllakhat  belőle.  A
  kenyérszaporítás előképe  az Oltáriszentségnek,  amit az  utolsó  vacsorán
  adott Jézus az apostoloknak. És itt is jelen van az áldás! Jézus  megáldja
  a kezébe  vett  kenyeret, amely  az  áldásnak köszönhetően  az  ő  testévé
  változik át. Ez  a csoda, ez  az áldás, ez  az átváltoztatás történik  meg
  minden  szentmisében,  amikor  a  pap  az  Úr  szavait  és   cselekedeteit
  megismételve Isten  áldását  kéri a  kenyérre,  amelyet aztán  a  hívek  a
  szentáldozáskor magukhoz vesznek.

  A   papok   közreműködő    szolgálatáról,   amelyet   az    Oltáriszentség
  létrehozásában, ünneplésében  és  szétosztásában végeznek,  illő  most,  a
  Papság  évében  külön  is  megemlékeznünk.  A  felszentelt  pap  jelenléte
  biztosítja azt,  hogy a  szentmise ünneplésére  összegyülekezett  közösség
  valóban  eucharisztikus  közösséggé   váljon.  A   pap  ugyanis   Krisztus
  személyében  cselekedve  és  azonosulva  Krisztussal,  az  örök  főpappal,
  jelenvalóvá teszi az Úr áldozatát.

  A következő kis tanító történet jól megvilágítja, hogy miért van  szüksége
  a közösségnek a papra.  Egy földesúr egyszer  bántalmazott egy uralma  alá
  tartozó  parasztembert.  Ő  a   bántalmazás  miatt  a  királyhoz   fordult
  igazságtételért. A király kivizsgálta az ügyet, s mivel úgy gondolta, hogy
  a parasztembernek van igaza, megbüntette a földesurat. A büntetés pedig az
  volt, hogy nem ehetett kenyeret. Néhány hétig  bírta is az úr, de aztán  a
  királyhoz fordult,  hogy  engedje  el  vagy  legalább  változtassa  meg  a
  büntetést, mert ő bizony kenyér nélkül nem tud élni. A király bátorította,
  hogy egyen mindenféle más ételt. De ő csak erősködött, hogy kenyér  nélkül
  nem tud  élni. Ekkor  az uralkodó  megkérdezte tőle:  "Ha nem  tudsz  élni
  kenyér nélkül, akkor miért bántalmazod azt, aki a kenyeredért dolgozik  és
  kenyeret ad neked?"

  Ehhez hasonlóan nyugodtan megkérdezhetjük: Ha szükségünk van arra, hogy az
  élet kenyerével, Krisztus  testével táplálkozzunk, akkor  miért bántjuk  a
  papokat, akik  nekünk  ezt  a csodálatos  kenyeret  adják?  Becsüljük  meg
  papjainkat,  akik  az  Isten  által  adott,  átváltoztatott  és  megáldott
  kenyeret, az Oltáriszentséget nyújtják nekünk!

  Befejezésként egy kérésem volna még.  A Papság évét, amelyet XVI.  Benedek
  pápa hirdetett meg, a  jövő vasárnap fogjuk lezárni.  Kérem, hogy erre  az
  alkalomra, tehát a jövő vasárnapi szentmisére mindenki hozzon magával  egy
  újmisés  szentképet,  amelyet  bármelyik  pap  első  szentmiséjén   kapott
  emlékül. Teljesen mindegy,  hogy mikor és  hol kaptuk, csak  az a  lényeg,
  hogy egy ilyen újmisés képet mindenki hozzon magával.
  (c) Horváth István Sándor



  Imádság:

  Urunk, Jézusunk! A Szentháromság titka után egy újabb titok előtt  állunk,
  az Oltáriszentség  titka  előtt. Hittel  elfogadjuk,  hogy jelen  vagy  az
  Oltáriszentségben, jelen vagy a csodálatos  kenyérben, amely az örök  élet
  kenyere számunkra.  E Kenyér  a  te áldozatodat  hirdeti és  jeleníti  meg
  nekünk,  hogy  tápláld  lelkünket.  Köszönjünk  az  általad  meghívott  és
  felszentelt papok szolgálatát, akik a te nevedben, a te személyedben, a te
  küldetésedben cselekszenek, amikor átváltoztatják  és nekünk adják ezt  az
  áldott kenyeret, az élet kenyerét, az Oltáriszentséget.