Amikor Jézus Kafarnaumban  tanított, egy elöljáró  lépett hozzá,  leborult
  előtte, és így kérlelte: "Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd  rá
  kezedet, és  életre kel".  Erre Jézus  fölkelt, és  tanítványaival  együtt
  elment vele.
  Közben egy  asszony, aki  tizenkét éve  vérfolyásban szenvedett,  hátulról
  Jézus  közelébe  férkőzött,  és  megérintette  ruhájának  szegélyét.   Azt
  gondolta magában: "Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok." Jézus erre
  megfordult, ránézett, és így szólt: "Bízzál, leányom! Hited  meggyógyított
  téged." Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
  Amikor Jézus az elöljáró házába ért,  és látta a fuvolásokat meg a  lármás
  tömeget, rájuk  szólt: "Távozzatok,  hiszen  nem halt  meg a  leány,  csak
  alszik!" Azok kinevették. Miután  eltávolították a tömeget, Jézus  bement,
  megfogta a leány kezét,  és az életre kelt.  Ennek híre elterjedt azon  az
  egész vidéken.
  Mt 9,18-26

  Elmélkedés:

  A mai  evangéliumi  szakasz  két  történetében  az  elöljáró  saját  lánya
  életéért, az asszony önmagáért könyörög. A két történet közös vonása, hogy
  kérő imádságukkal  mindketten Jézushoz  fordulnak,  s az  Úr  mindkettőjük
  kérését teljesíti. Egyikük  sem reménytelenül fordul  Jézushoz, hiszen  az
  elöljáró hisz  abban, hogy  lánya életre  fog kelni,  ha Jézus  ráteszi  a
  kezét, s az asszony  is abban a reményben  érinti meg Jézus ruháját,  hogy
  meg fog gyógyulni. Jézushoz fordulásuk  módja bizonyítja, hogy hisznek  az
  Úr isteni erejében.
  Imádságainkban mi  is bátran  fordulhatunk Jézushoz,  akár önmagunk,  akár
  mások számára kérve segítségét, ha  hisszük, hogy Ő valóban tud  segíteni.
  Gyógyulásunk érdekében nem kell nagy dolgokat véghezvinnünk, hanem sokszor
  csak egy aprócska tettel kell Jézus elé állnunk, ami hitünket  bizonyítja.
  Meg tudjuk-e tenni ezt a keveset? Jézustól várjuk-e a segítséget?
  (c) Horváth István Sándor



  Imádság:

  Kelts áldásoddal, ó, Uram,
  s Te igazgasd minden utam,
  sorsom ösvénye akármerre térjen.
  Krisztusom, rajtam tanúsítsd
  irgalmasságod javait,
  s oltalmazz engem szent Anyád nevében.
  Ahogy az angyal rá vigyázott,
  s jászladnál melletted is állott,
  szamár s ökör közt, ahogy
  ott pihegtél, ős Isten, gyenge kisded
  (s a derék József is, szívében
  ártatlan hűséggel, serényen
  őrizni sosem lankadott):
  úgy óvj engem is, hogy törvényeidnek
  híveként töltsem a napot.
  Walter von der Vogelweide