Történt  egyszer,  hogy  Jézus  éppen  befejezte  imádságát:  Ekkor  egyik
  tanítványa arra  kérte: "Uram,  taníts meg  minket imádkozni,  mint  ahogy
  János is tanította imádkozni tanítványait." Jézus erre így szólt hozzájuk:
  "Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
  Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
  Jöjjön el a te országod.
  Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
  Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
  minden ellenünk vétőnek.
  És ne vígy minket kísértésbe."
  Azután így folytatta: "Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy  barátja,
  aki éjfélkor  bekopog hozzá,  és ezt  mondja: Barátom,  adj kölcsön  nekem
  három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De
  az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is
  ágyban vagyunk. Nem tudok  fölkelni, hogy adjak  neked. Mondom nektek:  Ha
  nem is kelne fel, hogy  adjon neki barátságból, erőszakossága miatt  mégis
  fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
  Mondom tehát nektek:  Kérjetek, és adnak  nektek, keressetek és  találtok,
  zörgessetek, és  ajtót nyitnak  nektek.  Mert mindaz,  aki kér,  kap,  aki
  keres, talál, és  aki zörget,  annak ajtót nyitnak.  Van-e köztetek  olyan
  apa, aki követ ad fiának, mikor az  kenyeret kér tőle? Vagy ha halat  kér,
  akkor hal helyett  tán kígyót  ad neki? Vagy  ha tojást  kér, akkor  talán
  skorpiót nyújt neki? Ha  tehát ti, bár gonoszak  vagytok, tudtok jót  adni
  gyermekeiteknek, mennyivel  inkább  adja  mennyei  Atyátok  a  Szentlelket
  azoknak, akik kérik tőle."
  Lk 11,1-13

  Elmélkedés:

  Az ima ereje
  Egy  szegény  család  igaz  történetével  kezdem  mai  elmélkedésünket.  A
  cipészmesternek és  feleségének  egyetlen gyermeke  született,  azért  nem
  csoda,  hogy  a  fiúcska  volt  életük  legnagyobb  öröme  és  boldogsága.
  Boldogságuk azonban nem tartott sokáig, mert egy betegség következtében  a
  kis  János  három  éves  korában  elveszítette  szemevilágát  és  teljesen
  megvakult. A szülők nem adták fel a reményt, s nagyon bíztak abban, hogy a
  gyermek újra látni fog. Az egyik orvostól a másikhoz vitték, de egyik  sem
  tudott segíteni. Az egyik  jószándékú orvos egy  alkalommal azt mondta  az
  édesanyának, hogy az orvostudomány nem tehet semmit a gyermekért, itt  már
  csak az ima segíthet. Az  édesanya eddig is rengeteget imádkozott  fiáért,
  de ettől kezdve még többet fohászkodott Istenhez a gyermek  gyógyulásáért.
  Így telt el hét esztendő, míg a kis János tízesztendős korában  elsőáldozó
  lett. Az  édesanyja vezette  őt  az oltár  elé. Kis  barátaihoz  hasonlóan
  nagyon szerette volna látni a fehér Szentostyában rejtőző Jézust, de ő nem
  láthatta. A szentmise után hazafelé  sétálva az édesanya sírva mesélte  el
  neki, hogy  milyen  szépen  volt  feldíszítve  a  templom  az  elsőáldozás
  napjára, amiből a fia semmit sem láthatott. De az édesanya nem adta fel  a
  sok  éves   küzdelmet.   A   következő   héten   elindultak   egy   közeli
  Mária-kegyhelyre. Az  anya egyik  kezével  a fiát  vezette, a  másikban  a
  rózsafüzért tartotta, és végig együtt imádkoztak az úton. Hétköznap  lévén
  alig voltak  a templomban,  ők  pedig odatérdeltek  a Mária-oltár  elé  és
  elimádkozták a  szentolvasót.  Amikor  befejezték  az  imát,  az  édesanya
  megkérdezte fiát: Látsz-e  már kisfiam? De  János csak szomorúan  csóválta
  fejét. Akkor  tovább imádkozunk  * mondta  az édesanya,  s újra  elkezdték
  mondani a szentolvasót. A végén ismét megkérdezte: Látsz-e már kisfiam? De
  a gyerek  megint csak  csóválta a  fejét, mert  nem látott  semmit.  Akkor
  tovább  imádkozunk  *  szólt  ismét   az  anya  és  imádkoztak  tovább   a
  Szűzanyához. A  kis  János  közben  elaludt az  oltár  előtt,  anyja  néha
  felébresztette és megkérdezte:  Látsz-e már  kisfiam? De  a válasz  mindig
  csak nem volt.  Isten tudja,  hányszor mondta  el a  rózsafüzért az  anya,
  amikor estefelé a  gyerek hirtelen felkiáltott:  Édesanyám, látok!  Látlak
  téged, látom a Szűzanyát és ezt a gyönyörü templomot! Boldogan tértek haza
  a csodás  gyógyulás  után. A  gyermekből  felnőve pap  lett,  aki  sokszor
  beszélt prédikációiban saját gyógyulásáról.

  A híres Mária-kegyhelyeken, Lourdes-ban és Fatimában, de sok más helyen is
  a világon napjainkban is történnek csodák, csodás gyógyulások, amelyek  az
  imádság  erejét   bizonyítják.   Érdemes  imádkozni,   érdemes   kitartóan
  imádkozni, mert az irgalmas  Isten figyel a mi  kéréseinkre, akkor is,  ha
  gyenge emberi  szavakkal  fordulunk  hozzá. Miután  Jézus  megtanította  a
  legcsodálatosabb  imát,  amelyben  a  mi  mennyei  Atyánkhoz  fordulhatunk
  kéréseinkkel, arra bíztatja tanítványait és bennünket is, hogy imádkozzunk
  és forduljunk bátran  kéréseinkkel Istenhez!  Kérjetek és  adnak nektek  *
  mondja Jézus. Bár az imának több  formája van, mint például a hálaadás,  a
  dicsőítés és az engesztelés, a legtöbbször talán kérni szoktunk  Istentől,
  amikor hozzá fordulunk imáinkkal.

  Alexis Carrel,  a  francia  származású Nobel-díjas  orvos  egy  kollégáját
  helyettesítve, súlyos betegek kísérőjeként  indult útnak Lourdes-ba,  ahol
  személyesen élte át egy halálos  beteg csodás gyógyulását. A lourdes-i  út
  előtt hitetlenkedve, kételkedve  fogadta a  csodák hírét,  de a  személyes
  élmény hatására gyökeresen  megváltozott a véleménye  és hívő ember  lett.
  Élete vége felé jelent  meg egy kis írása  az imádságról, amelyben  többek
  között így vall: *Az  ima a leghatalmasabb erő,  amire az ember képes.  Az
  ima éppúgy életünk  része, mint  a légzés. Az  ima, amelynek  segítségével
  akár a természeti törvények is legyőzhetők, erőfeszítés az ember részéről,
  hogy eljusson  az  Istenhez és  Isten  végtelen erejéből  erőt  merítsen.*
  Imádkozzunk! Merítsünk erőt Istenből a mindennapok küzdelmeihez!

  Befejezésül még egyetlen gondolat: bár az imádság nagyon személyes, egyéni
  cselekedet, mégis nagy jelentősége van a közösségben végzett imának is.  A
  Jézus által tanított imában sem  egyedül fordulok Istenhez, hanem  közösen
  fordulunk hozzá kéréseinkkel,  s amikor  egyedül mondom  el a  Miatyánkot,
  akkor is egy közösségnek a  tagjaként teszem. Tanuljunk meg imádkozni!  Ne
  várjunk  arra,  hogy  egy  komoly  veszélyhelyzet  vagy  tragikus  esemény
  indítson és tanítson meg bennünket az imádkozásra! Tanuljunk imádkozni!
  Horváth István Sándor

  Imádság:

  Urunk, Jézus,  ahogyan  egykor  tanítványaid kértek,  most  mi  is  hozzád
  fordulunk:  taníts  bennünket  imádkozni!  Te  szüntelenül  imádkoztál  az
  Atyához, hogy az ő akaratát tedd,  neki engedelmeskedjél és legyen erőd  a
  tőle kapott  küldetés  teljesítéséhez. Mi  is  a mennyei  Atya  engedelmes
  gyermeki akarunk lenni,  akik azért  imádkozunk, hogy  az ő  akarata a  mi
  életünkben is beteljesedjen. Jézusunk, vezess minket az Atyához!